VW depo online, VW rajongók oldala

Lex VW

E-mail Nyomtatás PDF

Sérti az európai közösségi jogot a VW tulajdonosainak jogait szabályozó német törvény – mondta ki tegnap az Európai Bíróság. A gyár 1960-as részleges privatizálásakor hozott jogszabály egyetlen tulajdonosnak sem engedélyezett 20 százaléknál nagyobb szavazati arányt, így védték már 47 éve a felvásárlások ellen Németország egyik legnagyobb autógyárát. Mivel a bíróság ítélete értelmében a "szakállas” német törvény sérti a szabad tőkeáramlást, így szabaddá vált az út a Porsche előtt, hogy akár fel is vásárolja a rokoni szálakkal hozzá kapcsolható gyártót.

  

A német Der Spiegel hetilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Porsche már meg is kezdte a VW-részvények felvásárlását, mely jelenleg is az értékpapírok 31 százalékát birtokolja. Spekulánsok szerint a sportkocsigyártó a jövő év elején lépi át az 50 százalékos küszöböt. A Porschénak csak akkor kell pontos tulajdonhányadáról beszámolnia, ha a VW-részvények több mint felét birtokolja már.

A két cég együttműködése egyébként nem újkeletű, a Volkswagen a Porsche legnagyobb beszállítója, többek között a Cayenne sportautó karosszériáját is a VW gyártja.

Módosítás: ( 2007. október 24. szerda, 15:06 )  

Csoportok fórumai

Csoport üzenőfal

Cimkefelhő

Mostanában törént

Ma
10:00
Horváth Sándor és Gaborgolf1 most már ismerõsök
09:30
Miklós Máté új témakört hozott létre 1.9td aaz vizpumpacsere a fórumban.
09:19
Fógel László, Genzor Mariann válaszolt a témakörben: Válasz: felni a fórumokban.
09:16
Császár Attila és Forgony István most már ismerõsök
09:10
Sári Péter válaszolt a témakörben: Válasz: a fórumokban.
08:21
Vajda Ákos válaszolt a témakörben: Válasz: Fékrendszer légtelenítés a fórumokban.
08:17
tóth zoltán új profilképet töltött fel.
08:15
tóth zoltán 5 új képet töltött fel a vw albumba
07:53
Útvonal: Top News Lex VW