Hazai pályán az Audi a DTM hétvégi magyarországi fordulóján

Két kitűnő németországi hétvégét követően az Audi csapat most először viszi nemzetközi aszfaltra az új RS 5 DTM versenyautót. A június 16–18-i hétvégén a DTM sorozat a Budapesthez közeli Hungaroringen rendezi következő versenyeit.

Hoffmann Group Audi RS 5 DTM #53 (Audi Sport Team Rosberg), Jamie Green

Dieter Gass, az Audi Motorsport vezetője és csapata számára a magyarországi látogatás szinte olyan, mintha hazajárnának, hiszen az Audi győri gyára mindössze másfél órás autóútra található a versenypályától. Így a közel 11 000 dolgozó közül sokan személyesen is kilátogatnak a Hungaroringre, hogy az Audi versenyzőiért élőben szorítsanak.

A tavalyi évben az Audi rajongók történelmi eseményeknek lehettek szemtanúi a Hungaroringen. Most először fordult ugyanis elő, hogy egy gyártó a rajtrács első négy sorát elfoglalja, majd az első versenyen az elsőtől a hatodik helyig minden helyezést, a második napon pedig egy első és egy második pozíciót megszerezzen. „Az új Audi RS 5 DTM versenyautónkkal hasonlóan erős teljesítményben reménykedünk.” – nyilatkozta Gass. „Hockenheimben és a Lausitzringen nagyszerűen teljesítettünk. Azonban a Hungaroringen – mivel kevés előzési lehetőség van a pályán – a jó rajtpozíció különösen fontos. A szezon első versenyeit követően ebben a tekintetben még van lehetőségünk a fejlődésre.”

Playboy Audi RS 5 DTM #51 (Audi Sport Team Abt Sportsline), Nico Müller

Az összetett eredménylista második helyén álló, jelenleg legtöbb pontot szerzett Audi versenyző Jamie Green is részt vesz az idei év harmadik DTM versenyhétvégén. A brit versenyző éppen a magyar verseny előtt ünnepli 35. születésnapját és nem mellesleg óriási rajongója a Hungaroring versenypályájának: „A magyar pálya egyike a legnagyobb kihívást jelentő aszfaltcsíkoknak a versenynaptárban. Számos kanyarjának és rövid egyeneseinek köszönhetően folyamatosan kell fékezni majd újra kigyorsítani. Nincs olyan szakasz, ahol kicsit lazábban foghatom a kormányt és nincs idő gondolkodni sem. 2014-ben igencsak szenvedtem ezen a pályán. Tavaly a szombati napon a második helyet szereztem meg, ez már lényegesen jobb eredmény volt, innen szeretném most folytatni.”

Schaeffler Audi RS 5 DTM #99 (Audi Sport Team Phoenix), Mike Rockenfeller

René Rast

Mike Rockenfeller arra számít, hogy „a gumik a Hungaroringen gyorsabban kopnak majd, mint az első két versenyen.” Mattias Ekström, a 2016-os magyar versenyhétvége vasárnapi futamának győztese abban bízik, hogy „az időmérőn sikerül az öt legjobb helyezés egyikét megszerezni, ebben az esetben pedig bármi lehetséges a versenyen.” René Rast és Nico Müller más versenysorozatok kapcsán szereztek szép emlékeket a pályáról, amely azonban a DTM újonc Loïc Duval számára teljesen ismeretlen terep lesz. „Ennek ellenére mindkét futamon pontszerzőként szeretnék végezni” – nyilatkozta a francia pilóta.

Az új Audi RS 5 DTM versenyautó mellett a rajongók láthatják az Audi RS 3 LMS versenygépét is, hiszen a TCR Nemzetközi Sorozat sorozatgyártás közeli túraautóival most először szerepel a DTM betétfutamaként. A két DTM futamot élőben közvetíti az ARD német csatorna szombaton 14:10 órai kezdettel, vasárnap pedig 15 órától. Jegyek és Audi rajongói csomagok a www.audi.com/dtm oldalon érhetők el.

 

#DTMBudapest kisokos: Tudta-e hogy…

…a DTM versenysorozat 1988, 2014 és 2016 után most negyedszer látogat Magyarországra?

…Budapest ugyanúgy a Duna partján fekszik, mint az Audi ingolstadti gyártási helyszíne illetve a neuburgi Motorsport Központ?

…Loïc Duval – Jamie Greenhez hasonlóan – ezen a héten ünnepli 35. születésnapját?

…a DRS állítható hátsó szárny szögének csökkentése a rajt/cél egyenes végén körülbelül 10 km/óra előnyt jelent, amelynek köszönhetően az Audi RS 5 DTM versenyautó közel 260 km/órás legnagyobb sebességre képes a Hungaroringen?

…a Hungaroringen az Audi tartja a DTM körrekordot mind az időmérőn (1 perc 34,984 mp), mind a versenyen (1 perc 36,538 mp) elért legjobb eredménnyel?

…a DTM 2017-es sorozatának mind a négy eddigi futamán a legjobb köridő egy Audi pilóta nevéhez fűződik, kettőt pedig ezek közül a DTM újonc René Rast jegyez?

…az új Audi RS 5 DTM versenyautónak ez idáig két győzelmet illetve a tizenkét lehetséges dobogós helyezésből ötöt sikerült begyűjtenie?

…René Rast 2012-ben repülővel ingázott a Spa-ban rendezett 24 órás verseny és a magyarországi Porsche Supercup között?

TLX_125x125_web

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.