Már 1949-es megjelenésétől több variációban kínálták: lehetett több üléses kisbusz, kisteherautó, majd mentő, tűzoltó, és még számtalan változata futott. Tulajdonképpen az élet minden területén jó szolgálatot tett, Németországban pedig gyakran elhangzik az a hasonlat, miszerint a háború utáni gazdasági fellendülést a a Volkswagen Type 2 Transporter, vagyis a Bulli szállította.
Persze hamarosan a többi gyártó is előállt hasonló koncepciójú járművekkel miután a VW hatalmas sikereket ért el a típussal.
Ben Pon zseniális elképzelése
A jármű alapötletét a holland VW importőrnek, Ben Ponnak tulajdonítják, aki egyik gyárlátogatása alkalmával vázolta fel a kisáruszállító vonalait. Az első prototípusok légellenállása csapnivaló volt, ezért az első szélvédőt ketté osztották, s kissé megdöntötték V-alakban. Ennek eredményeként a kisbusznak még jobb is lett a légellenállása, mint a Bogárnak, a rajongóknak pedig újabb lehetőséget adott a becézgetésre ez a szélvédő kiképzés, így lett a Transporter első generációja „Osztott busz”.
Az elnevezés körül egyébként adódott némi probléma, hiszen a Volkswagen már 1949-ben lépéseket tett, többek között a „Bully” név védjegyként való szabadalmi bejegyzésére. Ám ezt balszerencse kísérte: egy másik cég szerezte meg a jogot e név használatára. Ettől függetlenül a VW előkészületeket tett a név nyilvános felhasználására: a Volkswagenen belül Bully-ként használt nevet gyorsan Bulli-ra változtatták. Megszületett hát a furgon nem hivatalos elnevezése, ám több mint fél évszázadba telt, mire a Volkswagen Haszonjárművek márka 2007-ben véglegesen megkapta a védjegyhez fűződő szabadalmi jogokat. Csak ezután szerezhette meg a sorozat minden modellje a hivatalos nevet, amelyet a típus rajongói már évtizedek óta használnak.
De visszatérve a T1 szélvédőre: a jó légellenállási együtthatóra már csak azért is szükség volt, mert a T1 első típusait mindössze 24,5 lóerős motorral szerelték, ugyanez dohogott a perecablakos Bogarakban is.
Bob Dylan lemezborítóján is feltűnt
Mondhatjuk, hogy Type 2 Transporter folyamatosan utat talált az emberekhez. Az 1960-as években a hippi-mozgalom jelölte ki fő járművének – természetesen az USA-ban egyre divatosabbá váló Bogár mellett. A kedvező ár, a kiterjedt szervizhálózat és a cuki megjelenés megtette hatását. Az autó orrán lévő VW embléma könnyedén átalakítható volt béke-jellé és a hippi csapat már mehetett is a következő háborúellenes tüntetésre. A kor zenész sztárjai révén a szerény kis busz új személyisége még mélyebbre vésődött a popkultúrában. Bob Dylan „The Freewheelin” (A szabadonfutó) című bakelitjének borítóján egy Type 2 szerepelt, míg a Grateful Dead zenekar turnéját egy egész Transporter konvoj követte végig. Végül a Type 2 egyenesen a hippi identitás szinonímájává vált, és mind a mai napig be is tölti ezt a szerepet különböző filmekben, zenékben.
Míg az amerikaiak rajongtak a Type 2 imádnivaló megjelenéséért, az autó világszerte bizonyította munkaerejét az 1960-as években és az azt követő évtizedekben. Hosszú élettartama alatt gyártották Mexikóban, Argentínában, Brazíliában és Ausztráliában is. Furgonként, mikrobuszként, duplakabinos vagy platós változatban gördült le a futószalagról, de tulajdonképpen bármilyen célra átalakították, még sínautó is készült belőle. Haszonjárműként rendkívül népszerű volt, hiszen nem volt drága, mégis tágas utastérrel rendelkezett, és könnyen javítható volt, akár más Volkswagenekből származó alkatrészekkel is.
A T2-est még a ’90-es években is gyártották
A Type 2 újabb verziója 1967-ben mutatkozott be. A leggyakrabban T2-nek nevezett típus legszembetűnőbb jellemzője a domború szélvédő, amit angol nyelvterületen „Bay window”-ként aposztrofálnak, nálunk pedig gyakran „gömbölyű” buszként hivatkoznak rá. A sok újítás közül talán a legfontosabb, hogy a T2 már erősebb motorokat kapott. Eleinte 47, később – a kétliteres hengerűrtartalmú változat – pedig már 70 lóerős teljesítményre is képes volt.
A Type 2-nek ezt a változatát meglepően hosszú életciklust mondhat a magáénak, hiszen Dél- és Közép-Amerikában még a ’90-es években is gyártották. Az utolsó modell 2013 decemberében gördült le a brazíliai gyártósorról. A végtelen népszerűség oka megint csak az ikonikus jármű páratlan megbízhatósága és alacsony ára. Egyszerűen nem volt olcsóbb módszer arra, hogy egy tonna terhet izzadság nélkül elszállítsanak.
A szigorúbb károsanyag kibocsátási előírások miatt a VW a századforduló körül vízhűtéses motort adaptált a T2-be, ezzel megfosztva a típust jellegzetes léghűtéses tulajdonságaitól. Az ilyen modellek könnyen felismerhetők az elülső fekete hűtőrácsukról. Tulajdonképpen a szigorodó szabályok és előírások vetettek véget az ikonikus jármű gyártásának.
