Orfűi Boxair-ek

ImageA festői Mecsekben, Pécstől pár kilométerre gyülekeztek tavaly nyár derekán a bogarasok, hogy részt vegyenek a hagyományos találkozón.

A festői Mecsekben, Pécstől pár kilométerre gyülekeztek 2006 nyár derekán a bogarasok, hogy részt vegyenek a hagyományos találkozón. Már péntek délutánra is szép számmal érkeztek, bár a szervezők még semmilyen programot nem szerveztek, csak egy laza, kötetlen, beszélgetős-sörözős estére készültek. Ez nagyszerűen sikerült is, egyre-másra gyulladtak ki a tüzek, kisebb-nagyobb társaságok sütögették a vacsorának valót. Ahogy telt az idő, úgy lett egyre emelkedettebb a hangulat! A legkitartóbb résztvevők hajnalig bírták energiával.

 

Első este mintegy 30–40 autó parkolt a kempingben, de a városban sétálva több apartman előtt láttunk Bogarat vagy Buszt. Szombat reggel szép sorjában érkeztek az autók, majd tizenegy órától nagy kört tettünk meg Abaliget érintésével. A szervezők tanúbizonyságot tettek, hogy egy felvonulást külső segítség nélkül is profi módon le lehet vezetni.

A felvonulást követően ebéd, majd a szieszta után vendéglátóink tovább gondoskodtak szórakoztatásunkról. Jól megtervezett pályán összemérhettük vezetési tudásunkat, ügyességünket, természetesen külön-külön kategóriában bogarasok és buszosok. Közben lehetett nevezni a tájékozódási versenyre, ahová sorban indultak az autók. Itt a versenyzők tesztlapot kaptak, és az ezen szereplő kérdések és feladványok megoldásával kellett megtalálni a helyes útirányt. (Hát nem volt egyszerű feladat!) Több-kevesebb sikerrel, de mindenki visszatalált.

 

Ez idő alatt a kempingben maradt résztvevők kipróbálhatták magukat blokkdobásban is.
Az esti eredményhirdetésnél a rendezők nem fukarkodtak a díjakkal, így sokan térhettek haza szép, egyedi emlékkel, és oklevéllel. Miután a díjak elfogytak, tombolahúzás következett, ahol sok értékes és hasznos tárgy talált gazdára. Ezután mindenki a maga vérmérséklete szerint folytatta a bulit, ami újfent jó hangulatban telt hajnalig.

Vasárnap délelőttre a sátorbontás és a búcsúzkodás maradt, bár sokan még kirándultak egyet a környéken, vagy meglátogatták a közeli kilátótornyot. Aki ott volt, annak biztos felejthetetlen marad ez a hétvége, és az idei találkozós naptárba már be is írta az orfűi találkozó időpontját.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .