A hetedik

ImageNémet honfoglalás az angol parkban! Mi nyertük a csatát, a VW-kultusz Bátonyterenyére is betört.

A bátonyterenyei Gyürky-Solymossy kastély ugyan eredetileg barokk stílusban épült, parkja pedig angolpark volt, de idén július 19-én – ha csak egy napra is – átírtuk történelmét. Úgy néz ki, hogy megnyertük a csatát, és talán egy kisebb honfoglalást hajtottunk végre.

Bármennyire szerettük volna fényesíteni Salgótarján nevét és címerét azzal, hogy ott rendezzük meg a VW depo magazin éves találkozóját – mintegy elhomályosítva, vagy ahogy tetszik, hozzá téve valamit a roma „rapper” által szerzett országos hírnévhez – szűk lett nekünk ez a város. Márpedig költözködni nem mindig jó. A találkozókkal úgy van az ember, mint a kedvenc helyével. Szereti tudni: hova megy és ott mi a menü, mi a program. De ahogy mondják, a szükség törvényt bont, ezért újabb placc után néztünk.

Az idei négyszázötvenet közelítő létszámból visszajutott vélemények alapján bejött ez a hely. Ezúttal is köszönjük a bátonyterenyei önkormányzatnak, hogy bíztak bennünk (hiszen a bérelt helyszín természetvédelmi terület) és nektek is, akik megmutattátok: tud mulatni a magyar ember kulturáltan is. Persze a környezet rendje és szépsége nem is ösztönzött senkit arra, hogy szemeteljen, autót pörgessen, vagy többszáz éves fák törzsébe vésse: I love VW.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően hatalmas érdeklődés övezte az autós szépségversenyt, melynek zsűrizése most frappánsabban ment és jobb körülmények között zajlott, mint a korábbi években. Eddig a zsűri dolga volt felkutatni a jelentkezőket, mivel hely szűke miatt nem tudtuk őket egy helyre állítani. Az idén gyönyörű fák között, a kastély előtti dombon zajlott a procedúra, és kihangosítva is fültanúi lehettünk az ítészek véleményének, viszont a Vento kategória pontszámának összesítésénél elkövettünk egy hibát.

Véletlenül rossz kategóriát adtunk meg (simán csak Ventót írtunk VW Vento helyett), így a gép nem azt hozta ki győztesnek, aki a legtöbb pontot kapta. A sors fintora, hogy egy apró hiba folytán tavaly is éppen ugyanazt az autót és tulajt fosztottuk meg a helyszíni elismerésről, amelyiket és akit idén is. Ezúton is elnézést kérünk Lévai Lászlótól és gyönyörű Ventójától, jogos nyereményüket utólag postáztuk. Láttam olyan nevezőt is, aki a második helyet nem tartotta méltányosnak, és az oklevél átvétele nélkül elhajtott…

Nos, akiben szintén szálka maradt az eredményt illetően, az a fórum rovatában Dokitól választ kaphat a felmerülő kérdésekre, valamint a szépségverseny ponttáblázata itt olvasható!

 

Kapcsolódó galéria

{gallery}deportya/vwpart08{/gallery}

Szólj hozzá Te is! {mos_fb_discuss:10}

Rendelje meg! VW depo 2008/9 A teljes cikk a VW depo aktuális
(2008/9) számában!

További képek a magazinban

További tartalom

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .