Kissé egykedvűen indultam neki a jó másfél órás utazásnak. Útközben azt számolgattam, hányadik alkalom is ez, hogy április elején felkerekedünk „rajzani”? Tizennégy éve folyamatosan, de már előtte is csak egyet-kettőt hagytunk ki. „Rohan az idő, elmúlik a nyár, közeleg az ősz, elmúlnak a szép napok, hamar jönnek a bús, álmodozó, hűvös éjszakák.”
Budapestre érve aztán megláttuk az első Bogarat, majd nem sokkal utána egy vidám, tűzpiros T2-es tűnt fel az Üllői úton, amint minden bizonnyal a biatorbágyi Outlet felé araszolgatott a kora délelőtti forgalomban.
Hogyan képes pár öreg autó egy csapásra kibillenteni az ember hangulatát a csendes melankóliából az extrovertált hülyéskedésbe? Na jó, ebben velünk utazó keresztlányaimnak is lehetett szerepe, hiszen amint felhívtuk figyelmüket a szomszéd sávban előttünk álló gömbölyű járműre, azonnal egymást túllicitálva, fennhangon sorolni kezdték, hogy melyiknek milyen színű Bogara és Busza lesz, ha nagy lesz, és kiket és hová fognak elszállítani a nevezetes oldtimerekkel. Mi meg persze beszálltunk valamelyikük mellé, képletesen, hogy aztán egy újabb típus és úticél felvillantására átüljünk a másikukhoz.
Egyszóval beállt a boldog bogaras derű.
Teljes cikk az aktuális lapszámban, fotók a facebook oldalunkon:
