Már az első hivatalos napon több mint 10 ezer látogatót regisztráltak a 2009-es AutoNews Wörthersee-n.
2009 május 23.
A szombati utolsó napra a szervezők szerint „mindössze” 30 ezer látogató volt kíváncsi. Nem csoda, hogy kissé elfáradtak a GTI-rajongók, legalábbis az a részük, akik már két hete a tó körüli, mesébe illő hegyi utak aszfaltját koptatták. (Már május 10-től, tehát a hivatalos megnyitó előtt tíz nappal találtunk beszámolónak szánt fotógalériát egyes netes oldalakon.)
Szintén hivatalosan megerősített információ, hogy soha nem történt ennyire kevés baleset a tavon, idén, a 28-ik Autonews Wörthersee alkalmával jóformán egy-két koccanáson kívül semmi kellemetlenség nem volt, és a partizók sem vetették el a sulykot, „kultúráltan szórakoztak”. Tehát meglett a korábbi évek szigorú rendőri intézkedéseinek hatása, így a május 20 és 24 között itt tartózkodó mintegy 120 ezer ember minden egyéb zavaró körülmény nélkül ünnepelhetett.
Az autókat tekintve folytatódott a tavalyi évben is megfigyelhető retro és youngtimer vonulat erősödése, de a letisztultabb optikák mellett azért még most is jelentős a festett, átszabott karosszériák és a krómozott felnik jelenléte. Egyre több a kompresszor- és turbó átépítés, valamint a légrugók használata sem hagyott alább. Erről bővebben majd a következő VW depóban.
És végül a jó hír: már csak 350-et kell aludni, és 2010 május 12–16. között újra itt találkozhatunk!
{gallery}deportya/woerth_2009/w09_04{/gallery}