Az első mindig, mindenben meghatározó, még akkor is, ha az adott pillanatban nem érezzük annyira fontosnak. Akit, vagy amit egyszer megszerettünk, abban örökre ott maradnak azok a szépségek, melyek olyan hatással voltak ránk.
Sárközi Norbert egyszerűen belecsöppent ebbe az egész „golfosságba”. A családban már volt egy 1.6 GTI, ami nagyon megtetszett neki, ráadásul édesapja karosszéria lakatosként dolgozott, és szokás szerint, odahaza is kialakította saját műhelyét. Így gyerekként egész korán megtapasztalhatta, milyen bámulatos dolog a fáradt, beteg karosszériát újjá varázsolni.
Persze semmi sem volt kötelező. Norbi nem az atyai szigor hatására lett karosszéria lakatos, hiszen már nem abban a korban élünk. Alig múlt tizenhat, amikor édesapjával felfedező körútra indultak autóügyben. Először lakhelyükön, Budapesten kerestek megfelelő példányt, mégpedig a Sciroccók között.
Ez esetben a nyugdíjas első tulaj kizárva, hiszen a sportos kupé többnyire nem ennél a korosztálynál kötött ki. Nem úgy a szerényebb motorral szerelt Golfok, melyek gyakran szolgáltak másodautóként Németországban, így később jó állapotban kerülhettek Magyarországra. Tehát hosszas keresgélés után mégiscsak akadt egy kiváló karban lévő, szinte korróziómentes, nagyrészt gyári fényezésű Golf 1 (persze, hogy egy nyugdíjas nénitől)…
További képek és a teljes cikk a VW Depo 2007/12-ik számában olvasható!