Papp Tamás még csak tavaly nyár óta tulajdonosa ennek az 1982-es Golfnak, de már ebben a szűk egy évben fordulatos történetet tudhatnak maguk mögött.
„Az autót tíz évesen, 1992-ben hozták be Magyarországra. Minden gyári papírja megvan, a vezetett szervizkönyvvel együtt. Tavaly, éppen az augusztus 20-i tűzijáték alatt írtuk alá az adásvételi szerződést a korábbi tulajjal. Annak ellenére, hogy másnap, világosban már máshogy mutatott az összkép, nem vette el a kedvemet, és rövid idő múlva elkezdtem felújítani. A motorja 1.5 JB, amely óra szerint már több mint 400 ezer kilométet futott. Gyárilag FF hosszú váltóval szerelték. Az „erőforrás” felújításában kedves barátom és fia segített, a kasznit pedig egyedül ráztam gatyába, teljesen ki lett lakatolva, majd újra festve. Ezután felkerültek a gyári sárvédő ívek, majd a kocsiszekrény alá állítható magasságú futómű és 7×15-ös Exip felnik 165/50-es gumikkal. Utolsó lépésként készült el az Adidas dekor. A teljes felújítást dokumentáltam!
Röviden ennyi a kis történetem, de az igazi kalandok még csak most fognak kezdődni!”