www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Hatosfogat

A hatos szám valamiért mindig a száguldás bűvkörébe tartozott. Ez a kettes is bizonyítja, hogy miért…

Legyen szó akár a hortobágyi hajtókról, akár a western alapfilmről vagy a kocsikban szunnyadó lóerőkről, a hatos szám valamiért mindig a száguldás bűvkörébe tartozott.

Kettes Golf VR6 motorral

Az országot járva mostmár biztosan kijelenthetjük, hogy szinte minden faluban megvan az a szerelő vagy baráti társaság, aki a Volkswagen konszern autóinak feltétlen híve. Így van ez Tahitótfaluban is, aminek nevében ugyan szerepel a falu megjelölés, de a Duna-kanyar, valamint Vác és Budapest közelsége miatt akár városi peremkerületben is érezhetjük magunkat ha ott járunk.

Ebben a községben a VW-society egyik meghatározó figurája Mauchner Attila, akinek már a gyerekkori, ping-pong labdát lebegtető holdautója is VW-emblémás volt. Nem csoda hát, ha a jogsi abszolválása után rögtön Golffal kezdett. Pontosabban már előtte is azzal járt a szakmunkásképzőbe, na de ezt csak így, négyszemközt 😉

Hátsó fertály szűkített rendszámmal

Szóval a karosszérialakatos tanulmányokhoz kitűnő gyakorlóterepnek bizonyult az egyes dízel, amibe aztán rövid úton 1.9-es „tádét” faragott, hogy lépjen is a verda, ne csak bandukoljon. Később volt még Caddy, egyes kabrió, s téli autónak jelenleg is egy „zöldséges” Passat 1.6 D-vel jár. Tavaly aztán jött ez az ugyan sérült, mégis kihagyhatatlan, 86-os Wolfsburg Edition.

A 200 ezres árat még akkor is megérte, ha később kiderült, hogy az eredeti 1.8 16V-t fel kellene már újítani. Attila a rekonstrukcióra szánt pénzből vásárolt inkább egy hibátlannak mondott VR6-ot. Igaz ugyan, hogy a beépítésből adódó átalakítások is negatív hatással voltak a pénzügyi egyensúlyra, na de mindez semmiség volt azokhoz a kiadásokhoz képest, amelyek a további ötletek megvalósításából fakadtak. Ilyen volt például a Corrado műszerfal, a trendi kaszni munkák és lámpák, és nem külöben a fantasztikus metálfényezés.

170 ló portalanítása csoportképhez

De térjünk vissza egy kicsit a VR6-hoz, hiszen az autónak talán ez a legnagyobb szenzációja. Hogyan valósulhatott meg a beépítés, a műszaki vizsga? Kellett-e valamilyen engedély az átalakításhoz? – fogalmazódnak sorra a kérdések.

Nos, ami nemrég még kifürkészhetetlen közlekedés felügyeleti útvesztőt jelentett, az júliustól – az új szabályozás bevezetésétől – már mindennapi rutinná válhat a motor „ápgrédelés” megszállottai számára.
A hatályos törvények értelmében a járművek motorszáma már nem azonosító adat, ezért a forgalmi engedélyben csak a motor kódját jelölik. Ez azt jelenti, hogy akár „hetente” cserélgethetjük az erőforrást, a műszaki vizsgán csak a kódot, vagy – AF-es motorszám esetén – szinte csak a hajtóanyag fajtáját azonosítják be. Így kerülhetett itt is hathengeres V-elrendezésű a négyhengeres soros helyére.

Corrado műszerfal 28-as JOM kormánnyal

Ugye azt még a laikusoknak sem kell magyarázni, hogy a gyárilag elöl, keresztben elhelyezett, soros motor kiszerelése után micsoda „sakk-partit” jelentett az új, 15°-os hengerszögű, V-alakot formázó VR6 beépítése…? Mindenesetre itt legyen elég annyi, hogy ebben a Passat VR6 motortartó bakjai Oscar-díjas alakítást nyújtottak.

A fotózáskor a fűtésradiátor csonk javítás előtt állt, mert – Attila szavaival élve –, nagy elszántság kell ahhoz, hogy a szélvédőt és a műszerfalat is kiszereljék ehhez az alapprogramnak tűnő feladathoz. Az okokat firtatva megtudjuk, hogy nemcsak a motortérben lévő vízvályú eltüntetése, de a Corrado-műszerfal tetrisz-bajnokokat meghazudtoló ügyességgel történő beillesztése is jócskán bonyolítja a munkát.

 

 

Rendelje meg! VW depo 2003/12 A cikk elsőként
a VW Depo 2003/12
számában jelent meg

További tartalom

Oszd meg a közösségi oldalakon!

TLX_125x125_web

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

[instagram-feed]

AABCarLogo125x125

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close