Már az kisebbfajta csoda, hogy egyáltalán létezik… Íme, az ország legöregebb kabrió Bogara.
Már az kisebbfajta csoda, hogy egyáltalán létezik… Mesébe illő története, s az eddig elnyert jutalmak pedig abszolút bizonyítják, hogy ez az autó nem más, mint a hazai Volkswagen Kabriók Királya.
Csaknem fél évszázada gördült ki az osnabrücki Karmann műhelyéből, s ébenfekete ruhájának eleganciája azóta is mértékadó. Rendkívül érdekes gyári felszereltségéből arra következtetünk, hogy valószínűleg amerikai vagy svéd exportra készítették (piros kiegészítő indexek hátul), de első tulajdonosa mégis egy Kölnben élő úr lett. Az új kabriós büszkeségét egy sor olyan extra felszerelés igazolta, amelyért már akkor is jócskán a zseb mélyére kellett nyúlni (kétszólamú kürt, első ködlámpák, tolató lámpa, polc, króm ülésvédő). Az ötvenéves kort csupán a fekete gyári vászontető (darabjai még megvannak) és a padlószőnyeg nem élte meg.
De hogy került Magyarországra, és hogyan maradhatott ilyen kitűnő állapotban ez a csaknem felbecsülhetetlen érték? Nos, a történet ott kezdődik, hogy Eisenkrammer Károly mostoha apja, a néhai Mosonyi Gyula, valódi megszállott volt. Két tökéletes állapotú 500-as BMW motorkerékpárt is a magáénak tudhatott az ötvenes években. A teljesen megegyező járgányok közül csak az egyiket használta, a másik pesti lakásában, a szoba közepén díszelgett és sosem jártak vele. Imádta a gépeket, de a családi élet azt kívánta, hogy egy praktikusabb autóval cserélje fel a családi járműparkot. Nehéz szívvel vált meg a két imádott BMW-től, de csak az értük kapott 70 ezer forintból tudta fedezni a külföldről importált VW Kabriolett-et.
1961-et írunk ekkor és ha pontos összehasonlító adatokkal nem is szolgálhatunk, az biztos, hogy hatalmas pénzt jelentett ez a summa. Teltek múltak az évek és – egy európai körúttól eltekintve – nemigen használták a kocsit. Mosonyi úr megbetegedett, de halála előtt azt kérte családjától, hogy soha ne adják el a Volkswagent. Károlyt akkoriban nem igazán érdekelték az autók, de szavát megtartva mindig jó helyen, garázsban tárolta a családi ereklyeként őrzött járművet. Egyszer aztán, ma már több mint tíz éve, az egyik fiatal munkatársa – aki addig mit sem tudott Károly Bogaráról – nagy örömmel újságolta, hogy régi Volkswagent vásárolt és kicsit fel szeretné majd újítani.