Igen, idén már egy hármas Golfot sorsolunk ki a VW Depo Party tombola fődíjaként! A fejlődés az első 1978-as VW Derby óta töretlen, legalábbis, ami a generációváltásokat jelenti. A Derby-t két egyes GTI, majd tavaly egy makulátlan, fehér „egyhatos” kettes követte. Már tavaly is kacsintgattunk a ’91 utáni Golfok felé, de akkor még túl magas áron találtunk csak ilyeneket, illetve úgy gondoltuk, hogy háromszázezer forintnál nem éri meg többet invesztálni nyereményautóba, mert nagyon bizonytalan a megtérülés.

Igen, idén már egy hármas Golfot sorsolunk ki a VW Depo Party-n! A fejlődés az első 1978-as VW Derby óta töretlen, legalábbis, ami a generációváltásokat jelenti. A Derby-t két egyes GTI, majd tavaly egy makulátlan, fehér „egyhatos” kettes követte. Már tavaly is kacsintgattunk a ’91 utáni Golfok felé, de akkor még túl magas áron találtunk csak ilyeneket, illetve úgy gondoltuk, hogy háromszázezer forintnál nem éri meg többet invesztálni nyereményautóba, mert nagyon bizonytalan a megtérülés.
Voltak kisebb afférjai, de alapvetően rendben van
Aztán most meg itt van, pedig csaknem 100%-kal többet adtunk érte mint a tavalyi kettesért, főként, ha a rengeteg utánajárást, üzemanyagköltséget is beleszámoljuk. Igaz, a tavalyi nyereményautó nemcsak minőségével, de kedvező árával is kitűnt az akkori kínálatból.
Erre az 1.4-es Golfra nem mondhatjuk, hogy különleges, semmilyen szempontból sem. Nem különleges az évjárata (’94), nincs benne jófajta GTI motor, vagy bőrülés, és talán kisebb afférok is előfordulhattak már az életében, ennek ellenére mégis rendben van, sehol nem rohad, nem szakadtak az ülései, megvannak a gyári kerekei, meglepően jól húz a kis lökettérfogatú motorja és általánosan jó egészségnek örvend.
Persze ez köszönhető mindenkori feljavító doktorainknak, a Cseke Team-nek, akik kicsit rendbe kapták azokat a részeket, amit a vásárló szem azonnal kiszúrt volna a Nagykőrösi úti autópiacon. Először is szélvédőt cseréltek, mert az eredeti követ kapott, belül pótoltak egy-két műanyag alkatrészt, kiszedték a bizonytalanul működő riasztót és alaposan kitakarították az üléseket.
Egyéves felelősségbiztosítását is álljuk!
Tehát az, aki megnyeri, igazán szerencsésnek mondhatja magát, mert a tombola mindössze 1000 forintos díjáért egy olyan autót kap, ami még évekig szolgálhatja őt a mindennapokban. Ráadásul a Magyar Nosztalgia- és Hobbijármű Regiszter jóvoltából a nyeremény átadása után azonnal egy éves felelősségbiztosítást is ajándékba kap az autóhoz (kedvezmenyesbiztositas.hu)
Sok szerencsét kívánunk hozzá a játékosoknak, a leendő nyertesnek pedig balesetmentes hosszú utazásokat!