Szeptemberben három kontinensen egyidőben ünnepelhette világpremierjét a Porsche első teljesen elektromos sportautója. Most pedig a vállalat már be is mutatja a sportos négyajtós modell harmadik kiadását a Taycan 4S képében.
Az új modell kétféle akkumulátorral érhető el: a Performance akkumulátorral 530, a Performance Plus akkumulátorral pedig 571 lóerős csúcsteljesítménnyel áll rajthoz. A Taycan Turbo S és a Taycan Turbo modelleket követő Taycan 4S a sorozat új beszálló változataként debütál, a Taycan Turbo S és a Taycan Turbo Performance Plus kétrétegű akkumulátorát opcionálisan elérhetővé téve. Ebben az esetben az akkucsomag teljes kapacitása 93,4 kWh.

A csúcsteljesítmény és a hatótáv az akkumulátoroknak megfelelően változik: a Taycan 4S Performance akkumulátora akár 530 lóerős overboost teljesítményre képes. A Peformance Plus akkumulátorral a fedélzeten akár 571 lóerő is elérhető. A Taycan 4S mindkét verziója négy másodperc alatt képes felgyorsulni álló helyzetből az óránként 100 kilométeres sbességre.
A végsebesség mindkét esetben 250 km/h. A hatótáv 407 kilométer a Performance és akár 463 kilométer a Peformance Plus akkumulátor esetében (mindkét esetben a WLTP ciklus előírásainak megfelelően) – ez a Taycan modellkínálatának legmagasabb értéke. A maximális töltési kapacitás 225 kW a Performance és 270 kW a Performance Plus akkumulátor esetében.

Innovatív hajtáslánc és lenyűgöző teljesítmény
Lélegzetelállító gyorsulás, sportautós tapadás és kimagasló, folyamatosan rendelkezésre álló teljesítmény – az új 4S modellben a Taycan összes erőssége megtalálható. A hátsó tengely állandó mágneses szinkronmotorjának hossza 130 milliméter, amivel pontosan 80 mm-rel rövidebb, mint a Taycan Turbo S vagy a Taycan Turbo hasonló alkatrésze. A Taycan 4S első tengelyén használt inverter akár 300 Amperrel dolgozik, miközben a hátsó tengely invertere akár 600 Amperes.
Az első és a hátsó tengelyen elhelyezett állandó mágneses szinkronmotorok összkerékhajtást hoznak létre, a hátsó tengelyen elhelyezett kétsebességes váltó pedig egy olyan innovatív hajtáslánc alkotórésze, amelyhez fogható eddig még nem létezett. A Taycan 4S így technológiai értelemben ugyanolyan felépítésű, mint még erősebb testvérei. Ugyanez vonatkozik az intelligens töltési menedzsment rendszerére és kivételes aerodinamikájára is. Mindössze 0,22-es cd értékével a Taycan 4S kedvező légellenállása jelentősen hozzájárul a modell alacsony energiafogyasztásához és hosszú hatótávjához. Az egyértelmű, letisztult külső formaterve a Porsche génjeit hordozza magában, miközben magával hozza a Taycan jövőbe mutató megjelenését is, épp úgy, mint a különleges, szélesvásznú megjelenítőkkel rendelkező belső tér.

Letisztult külső formaterv Porsche génekkel
Végletekig letisztult formatervével a Taycan egy új kor kezdetét jelképezi. Ugyanakkor félreismerhetetlen Porsche génekkel rendelkezik. Szemből különösen széles és különösen lapos, erőteljes vállakkal. A sziluettet a sportosan alacsonyan hátrafelé ívelő tetővonal határozza meg, amelyet magasan húzódó övvonal tesz még dinamikusabbá. A hátsó a márkára jellemző módon különösen izmos kiállást teremt. Innovatív elemekben sincs hiány. Ilyen például az üveghatású Porsche logó, amely a hátsó fényívben kapott helyet.
A Taycan 4S megkülönböztető részletét adja a Turbo és Turbo S modellekhez képest az aerodinamikailag optimalizált, 19 colos Taycan S Aero kerék és a vörösre festett féknyereg. Az első lökhárító is módosult, az oldalsó szoknyákkal és a fekete hátsó diffúzorral együtt. A Porsche Dynamic Light System Plus (PDLS Plus) LED-es fényszórói alapfelszereltségként járnak a típushoz.

Egyedi belső tér szélesvásznú kijelzőkkel
A Taycan belső tere is egy új kor hajnalát jelképezi. Egyértelmű struktúrája és teljesen új vezérlési koncepciója a látványos megjelenésről és a könnyű kezelhetőségről is gondoskodik. A szabadon álló, ívelt műszercsoport adja a műszerfal legmagasabb pontját. Egyértelműen a vezetőre koncentrál és garantálja, hogy minden a látómezőben helyezkedik el, amire szükség van a vezetéshez. A 10,9 colos központi infotainment kijelző és az opcionális utas oldali kijelző is egy összefüggő fekete üvegpanel mögé bújik a műszerfalon.
A Taycan 4S szériában részben bőr belső teret és nyolc irányban elektromosan állítható komfortüléseket kap. A Taycan esetében a Porsche először kínál teljesen bőrmentes belső teret. Az innovatív, újrahasznosított anyagokból készülő belső tér kihangsúlyozza a sportautó fenntartható koncepcióját.

Hálózatba kapcsolt futóműrendszerek
A Porsche a Taycan futóműve esetén központilag összehangolt vezérlőrendszert használ. Az integrált Porsche 4D Chassis Control valós időben elemzi és szinkronizálja az összes futóművezérlő rendszert. A Taycan 4S az alapfelszereltség részeként adaptív, háromkamrás légrugózást kap PASM (Porsche Active Suspension Management) elektronikus lengéscsillapítással.
A Taycan 4S-ben elöl hatdugattyús, fix féknyergeket találunk belső hűtésű acél féktárcsákkal, melyek átmérője 360 milliméter. Hátul négydugattyús fékrendszert találunk 358 milliméteres tárcsákkal. A féknyergek vörös fényezést kapnak.
A Taycan 4S már rendelhető és az európai kereskedésekbe 2020 januárjában érkezik meg. A németországi indulóár bruttó 105.607 euró.
A fogyasztási és széndioxid-kibocsátási adatokat az új Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure (WLTP) tesztciklus alapján határozták meg. Az ebből származtatott NEDC adatok jelenleg nem állnak rendelkezésre. Ezek az értékek nem összehasonlíthatók az eddig használt NEDC mérési ciklusból származó adatokkal.