Képviselő Bogi

ImageMi választottuk őket, minket képviselnek – végződik a Bëlga Képviselő Boogie című száma, melyben szinte kizárólag politikusok neveit sorolják. Kovács József városi szenátor urat nem énekelték meg a dalban.

Mi választottuk őket, minket képviselnek – végződik a Bëlga Képviselő Boogie című száma, melyben szinte kizárólag politikusok neveit sorolják. Kovács József városi szenátor urat nem énekelték meg a dalban. Talán azért nem, mert ő azon ritka emberek közé tartozik a hivatali világban, akiknek nemcsak nagy fekete autójuk van, hanem egy kicsi fehér is. 

 

 

És ez sokat elmond habitusáról… A rengeteg képviselő-testületi ülés, bizottsági elfoglaltság, a választókörzet ügyeinek intézése mellett jut ideje a családra,  barátokra, hobbira. Épp egy baráti beszélgetés alkalmával tudatosult benne, hogy gyermek fejjel milyen nagy hatással volt rá háziorvosuk csodaszép Bogara. Megesett, hogy piros hátsó ülésén kellett utaznia, s a duruzsoló bogárhang, az átható illat, a finom tapintású kárpit néhány kanyar után feledtetett minden fájdalmat, kellemetlenséget.

A kocsit sokan ismerték, hiszen a köztiszteletben álló doktor majd két évtizeden keresztül furikázott vele a városban. Hamar kitudódott hát, hogy húsz év elteltével – kissé megkopott, rozsdás állapotban – eladósorba került a szolgálati Bogi.
Egy jó képviselőhöz hamar eljutnak a választókörzet hírei, tehát Kovács úr is az elsők között értesült a patinás jármű sorsáról, s döntött: megvette élete első Bogarát!

VW depo 2007/5

Szólj hozzá Te is! {mos_fb_discuss:10}

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .