www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Amerikából jöttem

Nemrég az USA-ban jártam, és persze fotóztam néhány érdekességet. Vannak köztük számunkra ismeretlen autók, mint a Routan, ami egy jópofa egyterű és sok fut belőlük odakint, New Beetle reklámautó is rengeteg van, a rózsaszínek pl. egy étterem ételkihordó autói, a ’73-as Bogár egy idős úr megbecsült autója, még kormányzár is van benne 😉 A fekete-beige T2a-n jól látható, ahogy a biztosító egy kárfelvételnél körberajzolta a sérült részeket. (Ezek főleg floridai képek, Miamiban, de inkább Key Westen láttam rengeteg Transportert és Kübelwagen-Thinget.

 

Bogarat keveset, vagy nem sikerült róla jó képet készíteni, NY-ban láttam szeméttelep tetején is, de lekéstem róla a fotózással, Karmann Ghiát sajnos egyet sem láttam. A világoskék T1 egy Key West-i „páré” ’67-es az autó és tudnak még egy ’66-ost is a szigetvilágban. Nem sikerült megvennem tőlük, pedig jópofa kocsi volt. A szürke KW (Key West) Thing egy igazi veterán katonaé és a katonai stílus miatt használja ezt a jópofa Kübelt. A kék T2 egy búvár oktató suli autója, azzal hordják ki a hajóhoz a klienseket.

Számomra érdekes a veterán katona Kübele a hátsó lámpák és az 5-csavaros kerék mintha nem egyezne évjáratilag, de lehet, hogy csak nem értek hozzá, esetleg informáljatok ez ügyben. A beige T2 hátsó szélvédőjén jól látható az Obama kampány reklám matricája. 2.5 Golf-Rabbit! – ilyet sem forgalmaznak Európában (2.0 Turbo Eosok, Golfok, Jetták is vannak kinn).

{gallery}depoinfo/2010_12/jgus{/gallery}

 

Olaszországban is volt szerencsém egy T2b Campert lefotózni, küldök róla néhány képet. Látszanak rajta a sajátos olasz stílusjegyeket, mint pl. az utólag felszerelt oldalindexek.

{gallery}depoinfo/2010_12/jgol{/gallery}

Oszd meg a közösségi oldalakon!

TLX_125x125_web

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

[instagram-feed]

AABCarLogo125x125

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close