Jó osztrák szokáshoz híven, május elsején ismét megrendezték az Alsó-Ausztriában fekvő kisváros, Eggenburg tavaszi bogártalálkozóját.
Jó osztrák szokáshoz híven, május elsején ismét megrendezték az Alsó-Ausztriában fekvő kisváros, Eggenburg tavaszi bogártalálkozóját. A nagy német rajzással egyidőben megtartott összejövetel azoknak kedvez, akiknek Hannover már túl messze van.
A mega bolhapiaccal egybekötött autós esemény idecsalogatta a régiségek kedvelőit a városból, az országból és mi tagadás, még külföldről is képesek voltak páran idáig autózni. Mi is a külföldi küldöttséget igyekeztünk erősíteni, amikor reggel öt órakor bezártuk a busz ajtaját és a gázpedálra léptem. A Salgótarján–Eggenburg közötti négyórás utat sikerült egy fenékkel végigülnünk folyadék pótlás és vesztés nélkül. Nem is hittük, hogy ilyen gyorsan megérkeztünk, amikor az út szélén álló – valószínűleg az Alpok lejtőiről hozatott – "mohával benőtt bogár" köszöntött.
A rendezvény helyszíne csaknem teljesen megtelt és a sűrűben megtett első lépések után máris ismerős autók között találtuk magunkat. Már az első percben úgy éreztem, mintha a tavalyi találkozó folytatódna: épp felébredek a bratwurst-os szieszta után, és a többieket keresem ide-oda sétálgatva. Szóval a lényeg, hogy számomra itt sok dolog nem változott. Persze az is lehet, hogy én voltam aznap túl fáradt, és nem vettem észre az újdonságokat. Bár hozzá kell tenni, a magyarok által kiállított VW-k mindenképpen érdekesebbé tették a találkozót. A sült kolbász illata és a vásári nyüzsgés kíváncsivá tett, így hát a piac felé indultam. Aztán eszembe jutott, hogy végül is dolgozni jöttünk, és a beszámolón kívül nem ártana lefotózni néhány Bogarat. A bolhapiac tehát az idén is kimaradt, a fotók viszont itt vannak.
VW depo 2006/7