Rieder Digest

ImageEurópa meghatározó stílusa a Cult, tehát hamar népszerű lett az irányzat létrehozói által szervezett Car Parade.

Európa meghatározó stílusává vált a Cult. Ennek megfelelően hamar népszerű lett az irányzat létrehozói által szervezett Car Parade. Idén is elzarándokoltunk hát, hogy egy rövid kivonatot nyújtsunk az ott látottakból.

 

Egy nappal korábban indultunk a kb. 600 kilométeres útra, mivel nem szerettük volna lekésni a húsvét vasárnap rendezett esemény megnyitóját. A hegyeshalmi határátkelőn át, Bécsen keresztül az A8 autópályán tulajdonképpen térkép nélkül navigáltunk a német határ közelében fekvő tipikus osztrák kisvárosig. A szállást már korábban lefoglaltuk az interneten (www.ried.at).

A 30-40 ezres városhoz képest meglepően sok, tizenkét hotelből választhattunk és ebben még benne sem voltak a Zimmer Frei-ek. Délután még maradt idő a belvárosban sétálni, majd a Car Parade helyszínén, a vásárközpontban is terepszemlét tartottunk. A BNV-hez hasonló, bár kisebb vásári terület valaha szebb napokat láthatott, ezért az volt az érzésünk, hogy most kapóra jött itt ez a rendezvény. Másnap már reggel kilenctől gyűltek a Cult-zarándokok. Az egyik legnagyobb, hat csarnokból álló épületben voltak a cégek, s azok, akiknek sikerült szert tenniük a 39 eurós, korlátozott számban kiadott High Society belépőre.

 

Ez a jegy egy parkolóhelyre jogosította az egészséges önbizalommal bíró tunereket. A 14 eurót (elővételben 11) fizető „mezei” látogatók az épület előtti hatalmas parkolót töltötték meg rövid idő alatt: ez volt a Car Parade találkozós része. Először mi is a csarnokokban kezdtük a nézelődést. Az első teremben hangnyomás mérés és -verseny zajlott: 500 euró pénzdíj reményében dübörögtek a megawattok. A második terem volt a központ. A moderátor itt vezényelte le és hirdette ki a „European Custom Award” névre keresztelt szépségversenyeket.

Az Európa legjobb autóinak kikiáltott nyerteseknek öt kategóriában osztottak díjakat: Technika, Króm & Csillogás, Karosszéria, Összhatás, Szabadstílus. Márkafüggetlen találkozó lévén ebben a teremben kaptak helyet a Mercik, BMW-k, egy-egy Ferrari és Lamborghini, na meg a légrugós Audik, de itt volt a Cult Society klub három kettes Golfja VR6 motorokkal.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .