Felkészülés a biztonságos téli autózásra

 

Hamarosan itt a tél, azonban még van egy kis időnk arra, hogy felkészítsük gépkocsinkat az év leghidegebb időszakára. Sokan úgy hiszik, hogy az új autók esetében már nincs szükség erre, azonban ők tévednek, hiszen apróságokkal is biztonságosabbá tehetjük a közlekedést. Összefoglaltuk a Weltauto tippjeit.

 

 

A tél közeledtével fontos feladat hárul az autósokra, mivel ebben az időszakban jelentősen megnő annak a szerepe, hogy milyen állapotban van autónk. Éppen ezért érdemes még az első nagyobb fagyok előtt felkészíteni kocsinkat a téli üzemre, még ha az időt és pénzt igényel.

Első lépésként érdemes szakszervizben átvizsgáltatni kocsinkat. A márkaszervizek kedvezményes ajánlattal várják téli átvizsgálásra a gépkocsi tulajdonosokat, amely során ellenőrzik az olajszintet, a hűtőfolyadék szintjét, és fagyáspontját, továbbá fagyállóra cserélik az ablakmosó folyadékot. Érdemes szakemberrel ellenőriztetni az akkumulátort, és annak töltöttségét is. Amennyiben akkumulátorunk már nem megfelelő állapotú, akkor azt még a hideg idő beállta előtt érdemes a szervizben kicseréltetni, hiszen a hidegebb hajnalokon fontos szerepet kap az autó indításában.

Az átvizsgálás után a legfontosabb lépés a nyári gumik lecserélése, ugyanis ezek +7 fok alatt rideggé válnak, és nem lesznek képesek megfelelő tapadást biztosítani. A téli gumik lágyabb szerkezetűek, és más mintázatúak, ennek köszönhetően könnyedén tapad hidegben és havas úton is. A nyári gumik téli használata veszélyes, mert a rideg abronccsal több tíz méterrel is megnőhet autónk fékútja, rosszabb esetben teljesen irányíthatatlan lesz.

 

Ezután azok a lépések következhetnek, amelyeket már otthon is el tudunk végezni. Az autók téli üzemkezdete előtt különösen ajánlott az ablaktörlők ellenőrzése, illetve cseréje is a mechanikai kopás miatt. A csíkozó, nem teljes felületet törlő ablaktörlő gumik balesetveszélyesek is, mert nem tudják rendesen ellátni feladatukat, nem biztosítják a megfelelő kilátást az autóból vezetés közben. Az ajtógumik szilikonolajos ápolása és a zár olajozás is fontos lehet (utóbbi akkor, ha kulccsal használjuk autónk ajtaját). Mindkettő a befagyást akadályozza meg, és könnyen nyithatóvá teszi autónk ajtóit még a legnagyobb mínuszokban is.

Télen, amikor korán sötétedik, és a reggeli forgalomban még sötétben indul el a legtöbb autós, különösen fontos, hogy autónk láthatósága tökéletes legyen, illetve hogy mi is megfelelően lássuk az utat magunk előtt. Ehhez elengedhetetlen a jól beállított fényszóró, a megfelelő és a gyárinál nem erősebb izzó. Ha mi már jól látunk előre, nem árt, ha minden indulás előtt rászánunk egy percet, és ellenőrizzük az irányjelzőket és a fényszórókat. A kilátáshoz hozzátartozik még a szélvédő belső felületének megfelelő állapota. Elkerülendő az állandó párásodást, használjunk páramentesítő törlőkendőt vagy spray-t. Erős párásodás esetén a klímát is igénybe vehetjük, amely szárítja a levegőt, így a pára gyorsabban eltűnik az ablakok belsejéről. Ha feltűnően könnyen párásodik autónk, érdemes megnézetni a pollenszűrő állapotát, vagy azt, hogy nincs-e nedvesedés a lábtérben.

Mielőtt elindulunk, további feladataink is akadnak, mivel gyakori, hogy ebben az időszakban havat és jeget kell takarítani autónkról. Ilyenkor is érdemes odafigyelni azonban pár dologra. Havat csak olyan eszközzel takarítsunk, amely nem karcolja autónkat. A hó autóról történő letakarításakor ne csak az ablakokat tisztítsuk meg, legyen gondunk a karosszériáról is lesöpörni a havat, különösen a tetőről. Utóbbival megelőzhető a később fékezésnél a szélvédőre csúszó olvadt és jeges hótömeg, illetve az, hogy a szálló porhóval elvakítsuk menet közben a mögöttünk haladókat. Amennyiben jeges lenne az ablak, a leggyorsabb módszer a jégmentesítő spray, melynek használatával percek alatt megszabadulhatunk a jégtől. Figyelem: az ablaktörlővel már csak az olvadt jeget töröljük le, a fagyott jeget ne próbáljuk meg vele fellazítani, mert így könnyen tönkretehetjük ablaktörlő lapátunkat!

Már csak lépések választanak el minket a biztonságos elindulástól, azonban mielőtt ráadnánk a gyújtást, érdemes pár hasznos kiegészítőt bepakolnunk az autónkba, különösen, ha hosszabb útra indulunk. Télen, legyen bármilyen idő is, könnyen kerülhetünk a hó fogságába, így érdemes ilyen helyzetre is felkészülni. Ennek tükrében elengedhetetlen a hólánc, továbbá az ásó, amellyel kiáshatjuk magunkat a hóból, valamint pár pokróc, hogy ha elakadnánk és várnunk kell a segítségre, akkor legyen mibe beburkolózni. Ezenfelül érdemes ivóvizet tartani az autóban, és remek szolgálatot tehet egy vontatókötél, egy hosszabb elektromos (bika) kábel, illetve pár darab jelzőfény, hogy probléma esetén a körülöttünk közlekedők is tudják és lássák, hogy autónk álló helyzetben van.

Téli használat során sokféle indítási, melegítési módot ajánlanak. A legjobb az álló helyzeti fűtés, amely elektromos működtetésű, és általában az autó saját hűtőrendszerét melegíti fel, ezáltal biztosítva a jégmentesítést és a zökkenőmentes indítást. Ilyen extra hiányában azonban ajánlatos, hogy miután a hótól és jégtől megszabadítottuk az autót, a motor beindítása után azonnal induljunk is el. A motor terhelés alatt gyorsabban eléri üzemi hőfokát, így kevésbé kopog, mintha terheletlenül, üresben járatnánk. Ezzel a környezetet is megkíméljük a fölösleges kipufogógázoktól.

Ugyan télen a rossz idő miatt ritkábban visszük gépkocsinkat autómosóba, az autó tisztántartása ugyanolyan fontos, mint a nyári időszakban. A jégmentesített utakon találkozni homokkal vagy a sóhoz hasonlatos természetű anyagokkal. Ezek maró hatásúak, és az autó aljára felkerülve szinte azonnal nekilátnak a fém alkatrészek gyengítéséhez. Éppen ezért ajánlott télen folyamatos használat esetén hetente egyszer gépi vagy kézi mosóba elvinni autónkat, ahol alulról az alvázat is le tudják mosni.

„Nagy titok nincs a téli autózásban, azonban mégis érdemes időt, és pénzt nem sajnálva előkészíteni gépjárművünket a nehezebb körülményekre. Ha ezt nem mulasztjuk el, és emellett odafigyelünk a vezetési stílusunkra is, garantált, hogy kevesebb meglepetés ér minket utunk során.” – összegzett Horváth Zoltán, a Weltauto márkaigazgatója.

 

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .