Škoda-sikerek a Monte Carlo Ralin

 A Škoda versenyautói jelentős sikerrel zárták az IRC-sorozat (Intercontinental Rally Challenge) részeként megrendezett idei Monte Carlo Ralit. A Mladá Boleslav-i csapat mindhárom autója az első öt között ért célba – a finn Juho Hänninen másodikként, Nicolas Vouilloz harmadikként, Jan Kopecký pedig ötödikként zárta a nagy múltú versenyt.

A Škoda versenyautói jelentős sikerrel zárták az IRC-sorozat (Intercontinental Rally Challenge) részeként megrendezett idei Monte Carlo Ralit. A Mladá Boleslav-i csapat mindhárom autója az első öt között ért célba – a finn Juho Hänninen másodikként, Nicolas Vouilloz harmadikként, Jan Kopecký pedig ötödikként zárta a nagy múltú versenyt.

 

 

A Škoda autói első ízben jutottak el dobogós helyezésekig e híres raliverseny eddigi 78 esztendős története során. Hänninen, aki a legsikeresebbnek bizonyult a Monte Carlo Ralin a Škoda gyári versenyzői közül, már az első naptól mindvégig érmes helyezésért küzdött, s végül kevesebb, mint két perc hátránnyal ért célba a győztes mögött. Kopecký a Mladá Boleslav-i csapat másik állandó tagjaként sajnos már a verseny legelején búcsút inthetett dobogós esélyeinek, miután az első és a második gyorsasági szakaszon elszenvedett defektek miatt több mint öt percet veszített. A Škoda gyári csapatához kifejezetten ezen eseményre csatlakozó francia Vouilloz Monte Carlo környéki helyismeretének jó hasznát véve a harmadik helyen futott be.

A sorozat egyik legnehezebbjeként ismert Monte Carlo ismét bizonyította, miért is számít „legendásnak” a versenyzők körében. Nem csupán azért, mert az idei volt a leghosszabb e verseny hosszú története során, hanem azért is, mivel a folyamatosan változó útviszonyok közepette a gumiabroncs-választás is rendkívüli kihívássá vált. A pilótáknak emellett összesen 405 kilométernyi gyorsasági szakaszt, közöttük pedig további több mint 1.200 kilométert kellett megfutniuk a négy nap alatt.

 

„Történelmi eredmény ez a Škoda számára, hisz első alkalommal szereztünk meg két dobogós helyezést is e nagyhírű raliversenyen. E kiváló szereplés a jövőre nézve is jelentős kihívást jelent, egyben komoly motivációt is a még jobb helyezésekért. A privát színekben indult Fabia Super 2000 versenygépek sikere is nagy örömmel tölt el, jól mutatva, hogy az autó jó, erős, és megbízható” – hangsúlyozta Michal Hrabánek, a Škoda Motorsport vezetője.

„Valóban elégedett lehetek az eredménnyel, mindvégig taktikus, túlzott kockázatok nélküli versenyzésre törekedtem. Nem bántam volna, ha kissé több hó van a pályán, ám a verseny így is nagyon hosszú és nehéz volt” – nyilatkozta Hänninen.

A Škoda csapatában tett „vendégszereplését” kommentálva a francia Nicolas Vouilloz így fogalmazott: „Alapvetően biztonsági versenyzésre törekedtem, nem akartam csalódást okozni a Škoda Motorsport tagjainak, akik bíztak bennem. Ezúton is köszönetemet fejezném ki a lehetőségért, hogy a Škoda Fabia S2000 volánja mögött indulhattam a Monte Carlo Rali mezőnyében, az eredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok.”

„Tekintetbe véve az első és a második gyorsaságin kapott defektjeinket, illetve a verseny különös nehézségi fokát, elégedettek lehetünk eredményünkkel” – fejtette ki Jan Kopecký, aki a rajtot követő komoly problémák ellenére is számos gyorsaságin az első három között végzett.

„Idei versenynaptárunknak megfelelően a Škoda Motorsport két pilótája – azaz Kopecký és Hänninen – számára az IRC-sorozat második és harmadik futama következik Dél-Amerikában“ – tette hozzá Michal Hrabánek.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .