Dakar 2009

2009. január 7.: Tartja a pozícióját a Volkswagen

A Volkswagen a negyedik szakaszon izgalmas harc árán szerezte meg második szakaszgyőzelmét. Nyugat-Argentínában Jacobacci és Neuquén között Carlos Sainz/Michel Périn fej-fej melletti küzdelemben, hat másodperccel előzte meg az őket üldöző csapatot. A páros teljesítményét az is alátámasztja, hogy a 488 kilométeres szakaszon a harmadik csapat több, mint 2 perccel volt lemaradva tőlük. Ezzel a győzelemmel Sainz-ék már 3 perc 46 másodperccel vezetnek a „Dakaron”.

Giniel de Villiers/Dirk von Zitzeweitz a hatodik helyen ért célba a versenyen, így összetettben megőrizték harmadik helyüket. Mark Miller/Ralph Pitchford negyedikként ért a célba a speciális szakaszon, amely 300 méterről 1300 méteres tengerfölötti magasságig emelkedett. A negyedik szakasz után három Volkswagen csapat van az összesített táblázat első hat helyezettjei között. Dieter Depping/Timo Gottschalk a negyedik Race Touareg 2-ben 12.49 perccel Sainzék mögött, a 11. helyen ért célba.

Január 7-én Neuquén és San Rafael között 763 kilométer vár a versenyzőkre, amelyből 506 kilométer lesz a mért szakasz.


2009. január 6.: Továbbra is első helyen a Volkswagen

A Volkswagen a harmadik szakasz után is megtartotta pozícióját, Carlos Sainz/Michel Périn páros továbbra is első helyen áll összesítésben. A spanyol-francia duó egy perccel tovább növelte előnyét a Puerto Madryn és Jacobacci közötti szakaszon az üldözőivel szemben, így a Race Touareggel versenyző páros már 3 perc 40 másodperces előnnyel vezeti a mezőnyt.

A 694 kilométeres szakaszon másodikként ért célba Sainz, ám ez is elég volt ahhoz, hogy tovább növelje összetettben a vezetést. A futamon a harmadik helyet is a Volkswagen szerezte meg, Dieter Depping/Timo Gottschalk 1 perccel csapattársai után haladtak át a célvonalon. Giniel de Villiers/Dirk von Zitzeweitz negyedik, Mark Miller/Ralph Pitchford pedig hatodik lett a rali második leghosszabb speciális szakaszán. Ez azt jelenti, hogy a harmadik etap során mind a négy gyári csapat az első hatban végzett.

„Mivel tegnap megnyertük a második szakaszt, az első helyről indulhattunk, ami nem mindig könnyű feladat. Főleg úgy, hogy ez a szakasz jóval változatosabb volt, mint az első két napon. Kanyargós és köves volt a pálya, ami így ugyan jóval érdekesebb volt a korábbi szakaszoknál, azonban végig arra kellett figyelnünk, hogy nehogy kilyukasszuk a guminkat.” – számolt be a harmadik szakaszról Carlos Sainz.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .