Öt Race Touareggel indul április 20-26. között a Magyarországot és Romániát átszelő Kelet-Európai Rally.
Április 8-10. között a Veszprém melletti volt katonai gyakorlópályán három napon át tesztel Carlos Seinz és Giniel de Villiers Race Touaregükkel az április 20-án kezdődő Közép-Európai Rallyera. A Volkswagen öt Race Touareggel indul a Magyarországot és Romániát átszelő Közép-Európai Rallyn, melyet idén első ízben, április 20-26. között rendeznek meg.
A Volkswagen emellett a 2008-as szezonban június 18-28. között két gyári autót indít a „Rallye dos Sertoes” elnevezésű brazil versenyen, valamint megkezdi az intenzív felkészülést az Argentínán és Chilén keresztül futó 2009-es Dakar Rally-ra (január 3-18.).
„A Közép-Európai Rally teljesen új kihívást jelent a terepversenyzőknek, már előre várjuk a megmérettetést. A Volkswagen négy gyári autót indít a Rallyn, az ötödikkel pedig a Lagos nevű csapatot fogjuk segíteni.” – mondta el Kriss Nissen, a Volkswagen Motorsport vezetője, majd hozzátette: „A Dakar januári eltörlése utána nagyon motiváltak vagyunk abban, hogy megmutassuk mire is képes a csapatunk”. Az április 20-i budapesti rajt után a verseny 3000 kilométeren, Magyarországon és Románián át halad majd, és végül április 26-án a Balatonnál érnek célba a versenyzők.
A Volkswagen azzal az öt autóval érkezik majd Magyarországra, amelyeket eredetileg a végül terroristafenyegetés miatt eltörölt 30. Dakarra terveztek. A négykerék-meghajtású, 280 lóerős dízel autókat a Carlos Sainz/Michel Périn (Spanyolország/Franciaország), Giniel de Villiers/Dirk von Zitzewitz (Dél-Afrika/Németország), Mark Miller/Ralph Pitchford (USA/Dél-Afrika) és a Dieter Depping/Timo Gotschalk párosok vezetik majd. A Lagos Touareg pilótafülkéjében a Carlos Sousa/Andreas Schulz (Portugália, Németország) páros ül majd. A Közép-Európai Rally előtt Magyarországon is tesztelnek majd a csapatok.