Először 2004 márciusában került szóba a Volkswagen Baráti Kör Szolnok csoport megalapításának gondolata.
Először 2004 márciusában került szóba a Volkswagen Baráti Kör Szolnok csoport megalapításának gondolata. A megalakulás mellett szóló vélemények között a legfontosabb érvként szerepelt, hogy Szolnok megyében addig nem volt ezirányú kezdeményezés.
Mivel hivatalosan nem vagyunk klub, így nálunk nincs is „rangsor”, az elnökség azokból az emberekből áll, akik rendszeres segítői, szervezői a baráti kör életének. Tehát a 2004-es gondolatokat tettek követték: először egy weblap jött létre, majd az index.hu szerverén fórumot indítottunk a különbözű aktuális témák megvitatására.
A korábban működő Magyar Volkswagen Golf Klubtól függetlenül működtünk, de abszolút „társklub”-ként kezeltük őket, amí sajnálatos módon be nem szüntették tevékenységüket. Első találkozónkra 2004 augusztusában került sor, azóta általában kéthavonta találkozunk.
Tagjaink közt javarészt régebbi gyártású VW-k találhatók, de van azért Golf4 és B5 Passat is. Persze minden VW konszernbeli tulajdonost várunk, aki érdeklődik egy összetartó haveri kör iránt!
A belépési információkat megtudhatjátok honlapunkon, vagy a vwgolf17@freemail.hu email címen. És hogy klubtársamat idézzem: Legyen tuning, legyen gyári, lényeg hogy Volkswagen!
Kapcsolódó Galéria
{gallery}klubok/vwb_szolnok{/gallery}
Szólj hozzá Te is! {mos_fb_discuss:10}