A hathengeres Golf osztály

20 évvel ezelőtt mutatkozott be a VR6 motor. 1991 tavaszán debütált az első hathengeres benzinmotor a Volkswagennél. A forradalmi technológia eredménye, hogy a különösen kompakt design révén lehetővé vált, hogy az első kerék hajtású Volkswagenekben keresztirányban is beépíthető legyen a hathengeres erőforrás.

 

 

A kényelem területén is új dimenziót nyitott a VR6, hiszen a sima és csendes járású hathengeres megteremtette a feltételeit, hogy a VW a luxusautó-szegmensbe is bejelentkezzen.

A Volkswagen mérnökeinek fejlesztése révén lehetővé vált, hogy egy sor modellt ezzel a motorelrendezéssel is kínáljanak. A Golf, a Vento, a Passat és a Corrado is megkapta az új motort, sőt a T4 busz egyes típusai is rendelhetővé váltak a hathengeres benzines motorral.

A VR6 lényege, hogy a hat henger nem a klasszikus formában, sorban egymás mellett, és nem is a hagyományos 60- vagy 90 fokos V-alakban lett elrendezve – hiszen mindhárom esetben túl sok helyet foglalt volna el – hanem a két megoldás ötvözeteként, V-alakban, de keskeny hengerszögben. Innen is származik a rövidítés: VR (V-alak, R-Reihenbau – soros építés). Mivel a szűk hengerszög (15 fok) lehetővé tette, hogy a hengereket szinte egymás mellé, sorban helyezzék el.

Az új motorgenerációt VR6 néven mutatták be 1991-ben – a harmadik generációs Golffal együtt, amely szintén idén ünnepli megjelenésének 20. évfordulóját. Technikailag folyamatosan fejlesztették a hathengeres motort, ami akár hengerenként négy-szelepes változatban is elérhetővé vált. A sikeres VR kialakítás az utóbbi időben V6-ként és V5-ként élt tovább az elkövetkező Passat és Golf generációkban. A VR6 legutóbbi leszármazottja a 2006-os Passat R36-ban debütált, időközben 3,6 literesre hízott, 300 lóerős változata.

 

 

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

KategóriákOT

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .