Fénykor és epilógus

ImageNincs még egy nyitott tetejű típus, amit ilyen hosszú ideig, szinte az eredeti formájában gyártottak.

Nincs még egy nyitott tetejű típus, amit ilyen hosszú ideig, szinte az eredeti formájában gyártottak. Kabrió sorozatunk utolsó része az 1967 augusztusi modellváltás után, a németországi Bogár gyártásnak búcsút intő 1980-as évig követi nyomon a kabriók történetét.

Mit is írhatnánk arról az időszakról, ami rekordok tömkelegét hozta, s a kabriózást igazán kultuszra emelte? A szigorú gazdasági és környezetvédelmi realitások alól már nem tudta magát kivonni a VW sem, amikor a ’70-es évek végére úgy határoztak, hogy az új jövevényből, a Golfból készítik el a nyitott tetejű változatot. Szakírók százai készítettek nekrológot az imádott Karmann kabriókról és olyan statisztikákat hoztak nyilvánosságra, melyek mind-mind a típus nagyszerűségét, hatalmas darabszámát emelték ki.

Például az 1948-tól 1980-ig legyártott autókhoz felhasznált anyagok mennyisége 49800 vasúti vagont tenne ki, ami összsúlyát tekintve eléri a 209 ezer tonnát. További agyafúrt számításoknak köszönhetően azt is kimutatták, hogy ezek a vagonok egymás után kötve 700 km-es láncot alkotnának. A legyártott VW Bogár kabriók sorba állításával újabb döbbenetes kilométereket kapnánk, de ennek összeadását már az olvasóra bízzuk.

 

1967 
Megjelenik az új 1500-as modell 4×130-as osztókörű felnivel, elöl tárcsafékkel (más modelleknél még ötlyukas felnivel). Rövidebb a motorháztető, ezáltal módosították a hátfalat. Megújult ajtókilincsek modern zárszerkezettel. Belül is megváltozott az ajtó szerkezete, új, süllyesztett ajtóbehúzó fogantyúval és süllyesztett nyitókarral látták el. A műszerfal kapcsológombjai más formát kapnak és fekete gumiból készülnek. Szélesebb lett a visszapillantó, az 1500-as és 1300-as modelleket kívánságra 12 voltos elektromos berendezéssel látták el.

1968 
Az automata váltók alkalmazását az 1968-as modellévtől kezdték (1967 augusztustól). További újítások az első sárvédőbe szerelt függőleges fényszórók, a megnövelt (vasalótalpra emlékeztető) hátsó lámpatestek. Rövidebb lett a csomagtér- és a motorháztető, új, szögletesebb lökhárítók jellemzik az új dizájnt. 12-voltos elektronika az 1300-as és az 1500-as modellen. Megújultak az ajtók, a kormányoszlop és az oszlopon levő irányjelző mechanizmusa. Új ajtókilincsek és behúzók.

 

Némelyik modellt szivacsos, műanyag borítású műszerfallal szerelték. Átalakult az első szélvédő kerete és a tető íve is. A 158 469 661-es alvázszámtól kezdődően megszűnt a hátsó szélvédő alatti díszléc. Az üzemanyagtöltő nyílás kívülre került, amit belülről nyitható kis ajtó takar. Ebben az évben 13368 db nyitott tetejű modell készült.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

KategóriákOT

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .