GF Buggy

ImageMi is az a Buggy? Nyitott szabadidőautó Bogárból építve. Számtalan variációja létezik, úgynevezett kit car-ok, melyek gyökere az 1960-as évekre tehető.

Mi is az a Buggy? Nyitott szabadidőautó Bogárból építve. Számtalan variációja létezik, úgynevezett kit car-ok, melyek gyökere az 1960-as évekre tehető. Ekkor fedezte fel magának a hippy-generáció az USA-ban. Tengerparti strand-járműként használták, majd az 1980-as évek végére hirtelen eltűnt, mert a műszaki vizsgákon már nem fogadták el túlzottan gyenge passzív biztonsági rendszerét. 

 

Tehát a hatvanas években, amikor a Beatles hódított és kialakulóban volt a kaliforniai hippy-mozgalom, életre kelt a Buggy. A Kaliforniai Bruce Meyers 1964-ben elsőként szerelt a rövidített Bogár alvázra saját készítésű műanyag karosszériát. Ez volt a legendás Meyers-Manx Buggy születésének pillanata, melyet tulajdonképpen minden Dune Buggy-építő lekopírozott a későbbi évek folyamán.

A tengerentúli hírek hamarosan Európába is eljutottak. Elsőként szériában – igaz, csak néhány darabot – a hamburgi Rudolf Khün épített Haz-Buggy-nak nevezett járműveket 1968-ban. Ezt követően az 1969-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatták be a Német Gute Fahrt magazin saját fejlesztésű GF Buggy-ját a Karmann cég kivitelezésében. Az autót a 38 évvel ezelőtti főszerkesztő, Hermann Rest ötlete alapján kivitelezték, munkatársai, Hans-Rüdiger Etzold és Erich Focke segítségével. Ettől fogva csak egy cél lebegett a szemük előtt: Dune-Buggy-t a német utakra – kaliforniai álom osnabrücki kiadásban.

További részletek: VW depo 2007/5

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

KategóriákOT

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .