A Porsche 718-as a cég történetének talán legtöbb verzióban és a legtöbb versenysorozatban előforduló típusa. Megjárta Le Manst, a Targa Floriót, az Európai Hegyiverseny Bajnokságot, a Forma 2-t és a Forma 1-et is. 1957-től kezdve egészen 1964-ig volt jelen a világ élfutamaiban, hol szinte oldalfalak nélküli nyiltkerekes pálya-, hol kétszemélyes sportautóként.
A Porsche 718-as a cég történetének talán legtöbb verzióban és a legtöbb versenysorozatban előforduló típusa. Megjárta Le Manst, a Targa Floriót, az Európai Hegyiverseny Bajnokságot, a Forma 2-t és a Forma 1-et is. 1957-től kezdve egészen 1964-ig volt jelen a világ élfutamaiban, hol szinte oldalfalak nélküli nyiltkerekes pálya-, hol kétszemélyes sportautóként.
Akár „második generációs 356”-nak is nevezhetnénk, ugyanis a koncepció az 550-es A verzióján alapul, ami közvetlenül a 356-os továbbfejlesztése. Maradt tehát a középmotoros formula, melyet egy négy-vezérműtengelyes, 1.5 literes, 142 LE-s motor hajtott. Bemutatkozása az 1957-es Le mans-i 24 óráson történt, következő évben már a Forma 2-be is belekóstolt a típus, melyet az egy évvel korábban bevezetett 1.5 literes formulának köszönhetett. Itt olyan nevezetességek is kormányozták a kocsit, mint Stirling Moss vagy Graham Hill. 1960 kiváló év volt mindkettőjüknek és a 718-asnak is.
Ők és Jo Bonnier kétszer is az első három helyen vitték célba autóikat 1960-ban. Hill és Bonnier ugyanebben az évben szintén dobogóra állhatott ugyanezen 718-asok RS 60-as verziójával a Targa Florio megnyeréséért. Ez a variáns a Sebring-i 12 órást is megnyerte ugyanebben az évben, és megvédte európai hegyiverseny bajnoki címét is. Az RS 60-as egyébként már 1.6-os lökettérfogattal és 160 LE-vel rendelkező motorral bírt.
Maradva még 1960-ban, különös véletlen folytán a Forma 1-ben is bemutatkozott az autó. Az összes brit versenyistálló bojkottálta ugyanis a monzai futamot annak veszélyessége okán (a pályát ekkoriban még aktívan az oválos hurkával együtt használták), a mezőny feltöltésére pedig privát és Forma 2-es csapatokat kértek fel. A helyzet ironikusságát mutatja, hogy a futamot Phil Hill nyerte a Ferrari 246 Dinóval, ami nemcsak hogy Forma 1-es autó volt a maga 2.5 literes motorszabványával, hanem frontmotoros is (pontosabban: elöl középen elhelyezett), az egyetlen ilyen megoldású autó az F1-es és az F2-es mezőnyben együtt.
Hans Hermann és Edgar Barth mindenesetre a 6-7. helyen végeztek mindössze három körrel lemaradva a győztestől, ami az autók teljesítménybeli különbségét és a pálya karakterisztikáját is figyelembe véve kiváló teljesítmény. 1961-re az F1-ben is bevezették az F2-es formulát, a 718-asok így három második helyet is begyűjtöttek a királykategóriában. 1962-ben azonban már a 804-est nevezte a gyár a futamokra, Carel Godin de Beaufort, aki 1961-ben negyedik is lett a végösszesítésben, egészen 1964-ig kormányozta magánversenyzőként a 718-ast a Forma 1-ben, míg életét nem vesztette a nürburgringi futam edzésén.
Az említetteken kívül még három verzió létezett a 718-asból: az RS 60-assal szinte teljesen megegyező RS 61-es, mely megnyerte az Európai Hegyiverseny Bajnokságot, és amelyből végül a GTR Coupét fejleszették boxer 8-as motorral, megnyerve a Targa Floriót; hasonló, mint a W-RS, mely egy kétliteres verzió volt, először egy négy-, majd a 804-esből származó boxer 8-as motorral felszerelve. Hegyiverseny és Le Mans sikereket hagyva maga mögött egészen 1964-ig versenyeztették, míg le nem váltotta a 904-es.
A 718-as kiváló példája annak az evolúciós lépcsőnek, mely a 356-ostól kezdve az 550-esen át jutott el arra a pontra, amikor a különböző (egyre secializálódó) versenysorozatokhoz egyre speciálisabb igényeknek megfelelő autót kellett építeni; de még ugyanarról az alapról indulva, egy típusnév alatt lehetett olyan autót tervezni, mely mindegyikben sikeres lehetett. Ez talán a versenyautóépítés és a versenyzés utolsó ilyen kora, melynek dinoszaurusza és díszpéldánya a 718-as.
{gallery}depotyp/718rs{/gallery}
