A Scirocco modelltörténetet második részét kissé szögletesebb vonalakkal vetették papírra.
A Scirocco modelltörténetet második szériájának krónikája kissé szögletesebb, kissé egyenesebb vonalakkal íródott. Mindez azt jelzi, hogy a 80-as évek elején véglegesen betört az új hullám a Volkswagenhez is.
Bár az első Scirocco még népszerűsége csúcsán volt, már 1976-ban tervezgették a „jogutódot”, az 53b típusjelzésű sportkupét, amely végül 1981-ben váltotta elődjét. (Összehasonlításul a Golf II csak ’83 augusztusában jelent meg.) Az új autó tervezésénél két fő szempont szerint dolgoztak a mérnökök: kisebb légellenállás és nagyobb beltér, csomagtér kialakítása. Az ItalDesign és Giugiaro, az I-es megalkotója ugyan valamelyest teljesítette ezeket a követelményeket (EA491 prototípus), de az eredmény nem aratott nagy sikert (Lásd képünkön: nagyon hasonlít az I-esre, viszont sokkal csúnyább).
Így a kettes elvesztette olaszos gömbölyűségét és formáját és a német szögletesség lépett helyébe, amely akkoriban amúgy is „trendi” volt (később Jetta II, Golf II stb). A Karmann művek és Schäfer úr megalkották a Scirocco Mk2-t, amely (a Giugiaro féle prototípussal ellentétben) szélcsatorna kísérletek eredménye volt, evvel sokáig büszkélkedtek a katalógusokban. A padlólemez nem igen változott, de a karosszéria igen: 0,42-ről 0,38-ra sikerült lecsökkenteni a légellenállási együtthatót. Kicsit robusztusabb lett az autó jellege, ugyanakkor megőrizte a sportosságát – elvégre ezért vették főleg a német fiatalok –, sőt még a belső téren is tudtak növelni.
Az Mk1-től megörökölte az egykaros ablaktörlő mechanikát egészen 1984-ig, onnantól kezdve visszaálltak a kétkaros megoldásra (amely ugyan praktikusabb, de mégse olyan menő). Szintén 1984-ig került fel a hátsó ablakra a nagy SCIROCCO felirat (GT felszereltségtől). Az első négy kerek lámpát felváltotta a négy kis szögletes fényforrás. Ezek az első modellévekben szerepeltek, később (1983-ban) megszűnt, pontosabban csak az amerikai piacra szállították, és mi európaiak örülhettünk az aszimmetrikus (egy nagy, egy kicsi) Hella lámpáknak.
Az autók elektromos rendszerét is módosították 1983-ban, mikor a régi „torpedó” biztosítékos biztosítéktáblát lecserélték a „késes” típusúra, 22 biztosítékkal. A modellkínálatban megmaradt a Scirocco L, GL, (1272ccm motorral, a GL, GT, LS, GLS, GTL (1,5, illetve 1,6 karburátor) választék. 1982-től a legendás GTI/GLI (1588ccm, 110 LE, EG motorkód) még izmosabb lett: 1,6-os motor helyett 1,8-assal (1781cc, 112 LE, DX motorkód), ami ugyan csak két lóerővel tudott többet, de nyomatékosabb volt. 1983-tól volt kapható a GTS változat (1.6 karburátoros, később 1.8 és 1.8i), nagy „GTS” logóval az oldalán, alapáron szimpla fényszórókkal, sportülésekkel, különleges kárpittal.
1984-től a felszereltséget tekintve megjelent egy újabb típus GTX néven (1.8 karburátor és 1.8i, később 16V is). Az első GTX széria Kamei spoilerekkel és Zender hátsó szárnnyal futott ki az utakra, de később a szolidabb spoiler szett (16V) került rá. 1986-tól a hátsó szárny alapján már nem különböztethetjük meg a GTX-et a többi modelltől, ekkortól az összes Scirocco az újfajta, nagy („tele”) szárnyat kapta. Léteztek különleges modell szériák, ilyen volt például 1985-ben a „White Cat”, amely speciális külső és belső fehér díszítést kapott.
Egy évvel később kiadták a „Tropic” és a „Scala” elnevezésű típusokat. A tuningcégek a ketteshez is kínáltak erőnövelő csomagokat, az 1.6 GTi-vel közel egy időben megjelent az Oettinger 2000E/ 16, nevéhez méltóan kétliteres 16 szelepes motorral, 150 LE-vel (0–100km/h: 6.9s, végsebesség 220 km/h). Az összehasonlító tesztek során gyorsabbnak bizonyult, mint az Alfa Romeo GTV6 (158 LE) és a Porsche 944 (163 LE). Az árát is a teljesítményéhez méretezték, kereken 20 ezer márkával került többe, mint a széria GTi, ez 43.500 márkát jelentett.