A Typ 4 tulajdonképpen az első kísérlet volt, mellyel a cég a luxusautó piacon próbálkozott. VW 411-412 típusismertető.
A Typ 4 411 tulajdonképpen az első kísérlet volt, mellyel a cég a luxusautó piacon próbálkozott. Heinrich Nordhoff – a cég akkori vezére – szerint ez a lépés tovább erősítette a VW imázsát, s az addig jobbára kisautóiról nevezetes gyár most valami igazán nagyot alkotott.
Eddig a szaksajtó nem kényeztette el kritikáival az új jövevényt. Amerikában már a vízhűtéses orrmotor megjelenését rebesgették a VW 411 bejelentése előtt, ezért az új típust revolúció helyett csupán evolúcióként jellemezték: „Úgy tűnik, a VW nem tud mást csinálni, mint Bogarat – csak ez most nagyobb –, de ez az út nem előre mutat…” Az általában lojálisabb német sajtó sem fukarkodott a bírálattal. 1969 februári számában, négy típus összehasonlító tesztjében a 411L szerepelt a legrosszabbul, pedig ez volt a legdrágább: „a VW vakon ragaszkodik hagyományaihoz, ahelyett, hogy egy pillantást vetne a konkurenciára, és megnézné, merre halad az autóipar.”
Bár sok tekintetben a régi koncepciótól való elmozdulásként értékelhetők az új megoldások (pl. önhordó karosszéria, új, Porsche-szerű futómű, megnövelt tengelytáv), a történelem mégis a becsmérlőket igazolta. A 411/412 eladások sosem váltották be igazán a hozzájuk fűzött reményeket. Európában 1968. július 12-én, ‘69-es modellként mutatták be az autót: VW 411. Alig egy év múlva máris kijött a módosított változat és a Variant kombi kivitel, abban reménykedve, hogy elfogadhatóbb lesz a küllem. A Typ 4 megmentésére még egy kísérlet történt 1972-ben, amikor egy komolyabb ráncfelvarrás után bejelentették a VW 412-t. Ennek ellenére semmi nem gátolhatta meg az elkerülhetetlent, a Typ 4 gyártását 1974 júliusában befejezték. A 411/412 története – az idő bebizonyította –, mégsem ilyen kurta és szomorú. Az egyik legjellegzetesebb karosszériájú, viszonylag kis példányszámban gyártott Volkswagenként, a modell gyűjtők és rajongók kedvelt darabjává vált.
Az addigi Volkswagenekhez képest meglepően csendes, rendkívül kényelmes, főként az első üléseken, ahol a többi autónál megszokott alagút teljesen hiányzik a két ülés közül. A belső egyébként is óriási, a Variant modellek – két csomagterükkel – még amerikai családi autóként is kitűnően funkcionáltak. Mivel az autó súlya a hajtott tengelyeket terheli, ezért havas, csúszós utakon jól viselkedett, de a könnyű orr miatt a jeges csúszós utak már veszélyt jelentettek a Typ 4 számára. Némelyek azt találták ki, hogy ilyenkor extra súlyt helyeztek el az első csomagtérben. A farnehéz autó 150 km/órás maximális sebességének elérésével “érdekes” tapasztalatot szerezhetett a kalandvágyó tesztelő.
VW depo 2006/8
