Másodikként Urbán Károly jelentkezett, hogy kicsit jobban megismerjük őt és Golf kettesét.
Kérjük, írj röviden magadról. Mivel foglalkozol? Nálad hogyan alakult ki a Volkswagen-rajongás?
Jelenleg egy higéniai termékeket gyártó cégnél vagyok targoncavezető, raktáros. A hobbim még a madártartás, ezen belül is a papagájok. Kb 100 példány van jelenleg. Ezen felül szeretem a fegyvereket, és minden vadászattal kapcsolatos dolgokat. A VW imádat már régen kialakult, a családban 20 évig csupán két autó szolgált.
Egy Mk 1-es Jetta, amiben egy 1.6 Gti motor dohogott. Agyonüthetetlen volt, öt év alatt szinte semmi nem romlott el rajta. Ezután következett egy kettes Jeti, ő 1.8 benzin, GU kódos volt, 84-es legelső szériás. Ekkor ’95-öt írtunk… 2011-ben én bontottam el szegényt. Hozzáteszem, teljesen üzemképesen!! Sajnos nagyon elrohadt szegény, és nem érte volna meg felújítani.
Mikor és kitől vásároltad? Milyen állapotban volt, amikor megvetted?
Jelenlegi Golfomat egy nagyon jó barátomtól vásároltam, aki szintén VW-fanatikus srác. Az autó végülis az ő érdeme, én már csak apróbb módosításokat hajtottam végre rajta. Gyönyörű állapotban volt, mint most is, és 210 ezer volt benne akkor. Jelenleg 225 ezer kilométert mutat a számláló.
Mennyi ideig tartott az átalakítás?
A teljes felújitás majd 2 évbe telt, szerintem a fényezés és az előkészítése volt a legnagyobb feladat. Aztán jött minden sorba… A fényezést mesterember csinálta, idestova hét éve, de csak egy helyen van egy nagyon pici hólyag rajta.
Milyen gyakran mész vele?
Az autót napi szinten használom, igaz csak rövidebb távokra, inkább helyben. Ennek függvényében a két év alatt tettem bele 15 ezret. Ez alatt semminemű hiba nem fordult elő!!
Mi volt a legemlékezetesebb élményed ezzel az autóval?
Ezzel az autóval minden megtett km élmény, még ma is mosolyogva ülök be, és szállok ki belőle. Ha mégis választanom kellene, akkor ami nyomot hagyott bennem nagyon, az egy lámpás gyorsulás volt egy új(!) RS Octaviával. Nem hittem, hogy sikerülhet lenyomni, pedig így lett!! Azóta még jobban szeretem:
Szeretnél valakinek köszönetet mondani azért, mert segített vagy támogatott a projekt megvalósításában?
Elsősorban szeretném megköszönni Apkó Andris barátomnak, hogy egy ilyen autót adott nekem, amiben szíve-lelke benne volt. Ígérem nagyon vigyázok rá, ahogy ő tette. Aztán a Depo fórumon köszönöm mindenkinek, aki segít, vagy segített. Itt kiemelném a kis családunkat a LAVW FAMILIÁT, melynek lassan 50 tagja lesz. Itt mindenki segít a másiknak, önzetlenül. De aki a legtöbbet segített nekem, tanácsokkal látott el, lát el mai napig is, nagyon hozzáértő, szinte már guru 16V-ből, az pedig nem más, mint Wolf Gábor barátom. Köszönöm Gabesz az eddigi segítségedet, ha valami gebasz van, úgyis téged zaklatlak:)
Amit nagyon fontosnak tartok, az a kis fórumunk a itt a Depón: a Lássuk a Vwerdákat. Szinte már egy család vagyunk, lassan mindenki ismer mindenkit. Volt egy alapító talink az idén májusban a Bükkben. Kb 30-an voltunk, nagyon jól sikerült a 3 napos buli, nagyon összecsiszolódott a csapat. Azóta sokan csatlakoztak új tagok, akikkel szintén pozitív élményeink vannak. Egyszóval egy nagy család lettünk, és most már minden évben összejövünk egy hosszú hétvégére az ország valamelyik pontján, hogy erősödjön közöttünk ez a kötelék!! Testvéreim, én nagyon örülök, hogy megismertelek benneteket, büszke vagyok mindnyájatokra, főleg a lányainkra, akik már nagyon szép számmal lesznek!! Köszönök nektek minden segítséget, jó tanácsot. Ígérem nem maradok adós senkinek!!
Adatlap
- Név: Urbán Károly (33)
- Jármű típusa/évjárata: Golf 2 Gti 16V/1987.12.
- Karosszéria: Az eredeti fényezés kódját sajnos nem tudom, padlizsán színű volt akkor. 2006-ban teljes fényezést kapott, az új szín kódja LD7Y. Lökháritók nem lettek fényezve, viszont az ajtók díszléc alatti része rücsizve van teljesen, plusz az egész alváz, kerékjáratok lekezelve. A gyári rács sajnos nincs meg, helyette jelnélküli rács van, Angel eyes fényszórókkal, hátul pedig egyedi fekete ledes lámpatestek találhatók. A csomagtérajtó zárszerkezet le lett falazva, és az összes embléma el lett tüntetve.
- Motor: KR 1760 ccm. Az autón gyári kipufogó rendszer található, ami nem gyári, az a 4-2-1-es leömlő. A motor teljesen fel lett újítva, minden alkatrész gyárira, vagy annál jobb minőségűre cserélve. Nagyvonalakban: vadonatúj Kolbenschmidt dugó-gyűrű szett, nem lett fúrva, alapméretesek. hajtókarcsapágyak, szelepszár szimmeringek, hidrotőkék, az összes tömítés cserélve. Új szeleprugók, teljes vezérlés csere, kivéve a vez.tengely láncot. Új gyertyák. Bosch Super 4 FR 56. Vadiúj Performance gyertyakábelszett. Váltó teljesen felújitva, olaj lecserélve benne. 2Y váltókód. Új Sachs kuplungszett, új motor, és váltótartó bakok. Tehát szinte minden cserélve lett.
- Futómű: Az autót gyári rugókkal és Boge gázos telókkal vásároltam. Ezt lecseréltem egy fix 40-es Ta-Technix szettre. Sajnos nem egy nagy minőség, sőt szerintem a gyári jobb volt. Annyi, hogy keményebb, stabilabb sokkal, de komfort az nulla. Fékrendszer teljesen kicserélve vadiúj gyári Girlingre, tárcsák, betétek, féknyereg, réz fékcsövek, új főfékhenger. Új bölcső, összekötők, talpasok, kormánymű, szilentek. ATS Cup 7×15 ET 28 felnik, Falken Ziex Ze 912. 195/50 gumik
- Beltér: „Special” belső volt benne, de sajnos az első ülések tropák voltak, így már csak a hátsók Special-ok. Előre kapott 2 db Scirocco ülést, fehér kockás szövettel, amit már láttam Golf 1 Cabriókban is. Az ajtókárpitok még az eredetiek. A kormány a hagyományos 4 dudagombos, de nem az eredeti, mert ebben csak VW embléma van a GTI helyett. Wolfsburg Edition ajtónyitógombok.
- Autóhifi: A fejegység egy Pioneer DEH 30Mp. Nagyon szépen szól. Az erősítő egy 2 csatornás JBL. A hangszórók Sony-k mindenhol. Kalaptartó, ajtó, csipogók. A láda egy DLD 600-as reflex, nekem bőven elég, kategóriájában nem nagyon van párja. Szépen bekábelezve mindenhol.