Rosenfeld Golf

„Eddig teljesen hibamentesen üzemelt, még nem hagyott cserben egyszer sem. Soha nem akarom eladni!!”

 

 

Mivel foglalkozol? Hogyan lettél volkswagenes?

A vendéglátásban dolgozom,s sz autókon kívül nagyon szeretem a kutyákat. Szibériai huskykat tartok, jelenleg négy kutyám van. Emellett akvarisztikával is foglalkozom. Az első autóm egy 1300 cm3-s, piros, háromajtós Golf kettes volt, amelyet 1998-ban vettem, de a nálam töltött másfél év alatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért döntöttem egy új Golf 2 vásárlása mellett, amit nem bántam meg, sőt!

 

Mit tudsz az autó előéletéről?

Az autót Belgiumban gyártották 1989. szeptemberében, újonnan Olaszországba került, majd 1994. szeptemberében hozták be Magyarországra. Én 2000. március 27-én vásároltam meg egy hajdúböszörményi sráctól, 94.000 km-el az órában (jelenleg 119.000 km van benne), az ötödik magyarországi tulajdonosa vagyok. Az autó kitűnő állapotban volt, az azóta eltelt kb. 13 évben kizárólag állagmegóvásra volt szükség.

 

 

Mennyi ideig tartott az átalakítás/felújítás?

Szinte csak a kopóalkatrészek lettek cserélve, az első teleszkópok még a gyáriak. Motor- és váltófelújításra ezidáig nem volt szükség. A hűtőrács és a világítótestek beszerelését magam végeztem, mindössze a tetőkárpitot újíttattam fel 2011. júliusában egy debrecen-józsai vállalkozóval.

 

Hobbi autó vagy napi használatban van?

A vásárlás óta eltelt 13 évben összesen 25 ezer kilométert futott a Golf, tehát évente kb. 2-2.500 km-t használom, csak száraz, napos időben veszem elő, télen egyáltalán nem megyek vele, a garázsban pihen az első, meleg tavaszi napokig.

 

Mi volt a legemlékezetesebb élményed a kocsival?

2011. nyarán 500 km-t tettem meg vele egyhuzamban a Bátonyterenyén megrendezett VW Depo Party-ra, 5,8 literes átlagfogyasztással, ami egy 1600 cm3-s benzines motortól igen jónak számít.

 

Korábban is építettél/restauráltál már valamilyen autót?

Nem.

 

 

Szeretnél valakinek köszönetet mondani azért, mert segített vagy támogatott a projekt megvalósításában?

Keresztapámnak, Nagy Józsefnek a PIRELLI alufelnik felújításáért szeretnék ezúton köszönetet mondani.

 

Név: Rosenfeld Tamás (37)

Karosszéria:
1989-es VW GOLF II Type 19E. Fényezés: atlaszszürke-metál (LP7V), kb. 8 éves korában újra lett fújva az egész kasztni. Jel nélküli (4 lámpás) hűtőrács, a gyári 2 lámpás rács beszerelésre vár. Világítótestek: füst indexek az első lökhárítókban, sötétített oldalindexek, G60 füst HELLA hátsó lámpák. Gyári nagy lökhárítók, színezett (zöld) üvegek.

Motor:
1595 cm3 (EZ motorkód). 2012. szeptemberében új (gyári) kipufogó-rendszert kapott.
Futómű:
Teljesen gyári a fékrendszer és futómű. PIRELLI (6Jx14 ET38) felnik, EUROTEC 185/60/14 gumik

Beltér:
Új, 1 éves tetőkárpit és világosszürke (színazonos) kalaptartó. Teljesen gyári állapotú beltér, gyári GL felszereltség (központi zár, sibeda, állítható ülésmagasság a vezetőoldalon).

Autóhifi:
SONY Xplod S2000 CD 2 db hangszóróval, a műszerfalon a gyári helyekre beszerelve.

 

{gallery}depodium/Rosenfeld{/gallery}

 

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .