Tancsik Golf 3

ImageAz autómat körülbelül három éve, karácsony előtt nem sokkal vásároltam. Mikor megvettem, teljesen gyári állapotban volt. Tudtam, hogy nekem így nem fog megfelelni és azon gondolkodtam, hogy majd mit, hogyan alakítok át rajta.

Az autómat körülbelül három éve, karácsony előtt nem sokkal vásároltam. Mikor megvettem, teljesen gyári állapotban volt. Tudtam, hogy nekem így nem fog megfelelni és azon gondolkodtam, hogy majd mit, hogyan alakítok át rajta.

Legelőször felnit vettem rá, amit kb. három hónapig kerestem, mivel nehéz volt megtalálni az ízlésemnek és a pénztárcámnak leginkább megfelelőt. Így már valamivel jobban nézett ki, de tudtam, hogy ez még csak a jéghegy alja. A tavalyi nyár kezdetén találtam rá az első hátsó spoilerre, amit gyorsan felszereltünk a kocsira. Láttam, hogy szépen, lassan kezd alakulni a projekt. Még azon a nyáron nyaralás közben vettem az  M3-as tükröket, amit már ott fel is szereltünk a barátokkal.

 A direkt szűrőt Apukám segítségével szereltük be a motorba. Közben egy új hátsó lámpával és első kristály indexekkel egészült ki az optika. Következett egy nagyobb átalakítás, a karosszéria munka, ami a motorháztető morcosításából, az oldalsó indexek és a hátsó ajtó lefalazásából állt. Szintén ekkor került fel az embléma nélküli hűtőmaszk.

Lassan kezdett összeállni az autó, már csak az első lámpák, a festés, és az ültetés hiányzott. Ekkor azonban az első hó után, a karácsonyi vásárlás hevében az egyik multi cég parkolójában egy teherautó sofőrje tette „boldogabbá” a karácsonyt számomra… Nem látta hogy jövök és a parkolóból kiállva eltrafálta a Golf jobb elejét.

Az első lökhárító, a lámpa, az index, na meg a sárvédő bánta meg ezt a kis találkozást. Az ünnepek alatt döntöttem úgy, hogy leveszem róla a spoilereket és teljesen átalakítom az autó megjelenését. Gyári letisztított lökhárítókat terveztem a régi üvegszálasok helyére. Szóval egy lépést előre, kettőt hátra haladtam.

Februárban vettem rá egy ovál sportdobot. Ennek felszerelése során kapott az autó teljes alvázvédelmet is. Miután megcsináltattam az új lökösöket, megvettem az új első lámpákat is. Ekkor került sor az ültetésre, 40 mm-es rugókat raktam alá. Közben a kilométerórát is lecseréltem fordulatszámmérősre, amit Tacky barátom fehérré alakított át.

Idő közben elérkezettnek láttam az időt ahhoz, hogy lecseréljem a gyári hangtechnikát egy kicsit újabbra. Már csak a festés volt hátra, hogy széppé varázsolja az ekkora már igen csak foltos kis Volkswagent. Barátokat összeszedve neki is láttunk az előkészületeknek, amihez természetesen hozzátartozott a rengetek csiszolás. Festés után kapott még egy GTI koptatót előre, és két gyári rácsot a lökhárítóba.

Szeretném megköszönni a barátaimnak, családomnak, hogy odaadó munkájukkal segítettek nekem elkészíteni ezt a szerintem remek megjelenésű kis Golfot.

Modell/évjárat VW Golf 3/1992.12
 Motor 1.4 i (ABD kód) 1391 cm3/44 kW, direkt légszűrő, VM ovál kipufogó dob
 Futómű elöl-hátul 40 mm ültető rugó, MAK Mátrix 8 15” felnik, 195/50 R15 gumik
Karosszéria fehér fényezés, motorháztető morcosítva, első sárvédőn eltüntetve az index és az antenna helye, színre fújt díszlécek és kilincsek, lefalazott csomagtértető, M3-as tükrök, jel nélküli hűtőrács, módosított, letisztított gyári lökhárítók, GTI koptató elöl, elöl-hátul In Pro lámpák
Zene Panasonic fejegység, elöl MNC Sunset 16+ hangváltó + csipogó, hátul MNC Sunset ovál
Köszönet Családomnak, Barátaimnak

 

TANCSIK ATTILA – GOLF 3

{gallery}depodium/tancsikg3{/gallery}

Tetszett? Mondd el, miért, vagy miért nem! {mos_fb_discuss:10}

Rendeld meg! VW depo 2003/12• A legfrisebb hírek, trendek, találkozók, újdonságok
• Resto-, Retro-, Cult-, Cal-stílusú Volkswagenek!
• Technikai tippek, magyarázatok, típusismertetők
• INGYENES apróhirdetési rovat

Példányonként 325 Ft, éves szinten 3.900 Ft megtakarítás!

Rendelje meg most!

 

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .