Varga Golf 3

Sima egykilenc tádé, de nincs is ennél jobb, igaz?

 Mikor vetted a gépet, s honnan?

2012. január 5-én vettem a 90-lovas 1.9 TDI osztrák rozsdaboglya Golfot! Itt elkezdődött valami! Amint megvettem, az autó itthon pihengetett, majd február végén elintéztem a papírozását! Akkoriban még csak az E-s rendszámot csináltattam meg, mert kellett az autó a munkámhoz.

Ha rozsdaboglya, akkor lehetett vele elég munka…

Márciusban hozz fogtunk a karoszériához! Két hátsó sárvédő ívet, a két küszöböt és az első sárvédőket újra cseréltük, s számtalan apró rozsda is ki lett javítva. Három festékes vödör rozsda jött le az autóról! Aztán hazahoztam és következett az üreg és alvázvédő kezelés.

Akkor teljesen újra kellett fényezni?

Igen. Amint kész volt a kasznizás, elkezdtem egyezkedni egy fényezővel. Lefixáltuk, hogy július  elején hozzá tud kezdeni a festéshez, mire oda került a sor, addigra gerincsérvvel megműtötték, így még kicsit húzódott a dolog….

Meddig?

Közben találtam egy másik nagyon jó festőt, ami végül is így utólag nem baj, hiszen akkor jött az ötlet, hogy Vento front legyen fenn. Kapott egy Golf 3 GTI nagy féket, elöl-hátul tárcsa és 5×100 felfüggesztéssel, meg GTI Edition limitált belsőt: Utóbbi sajnos már nincs meg! Ez az új festő szeptemberre tudta vállalni az autót. Gyári Golf 3 gyöngyház zöld metál szín mellett maradtam! Október végén lett kész. Hazahoztam és közel sem volt vége a munkának!

Milyen munkák voltak még vele? A motorhoz nem is nyúltatok?

Ezután jött még az összeszerelés, a millió apró műanyag rendelése. A Cseke Team-től nagyon sokat meg tudtam venni! Így most van egy gyönyörű Golf 3 1.9 Tdi sima gyári, 90 lóerős kis autóm, ami  alól az összes kipufogó dob kikerült, a katalizátor maradt alatta még, de az is ki lesz szedve! Tavasszal megy  a motorba a nagy adagoló, 502-es csúcsok, GT20-as turbó és nagy cooler, kuplung tárcsa! Ez a konstrukció csakis igényesen megépítve kivitelezhető!

Tulajdonos: Varga István (31)

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .