Sűrű volt a múlt hetünk. Kezdődött ugyebár már szombaton a Velodrommal, majd vasárnaptól vissza a gépekhez. Egyrészt, hogy mihamarabb publikáljuk a galériát a veteránokról, másrészt a vészesen közeledő nyomdai határidő miatt, ami a 134-es számot, vagyis az októberi lapot érintette.
Most azonban még a szeptemberi számról írnék. Ha az ember kibontotta a lapot – azért írom így, mert most a Golf találkozónak köszönhetően egy eddig még nem alkalmazott hirdetési típussal szembesülhetett a VW Depót kezébe vevő Olvasó –, akkor Rita előszavában az elmúlt két számot érintő kisebbfajta „Volks-Aufstandba” vagyis népfelkelésbe torkolló folyamatokat magyarázó írásával kér elnézést az előfizetőktől.
Arról már nem lett volna értelme írni (hiszen a szóbanforgó számról szólt az anyag), hogy mindezek folyományaként az aktuális 133-as szám is később jelent meg, méghozzá szeptember 8-án. Úgy látszik, ez a kézbesítési csúszás jócskán ad feladatokat számunkra az év hátralévő részében, hogy visszatérhessünk a hó végi dátumhoz.
Az autó bemutatók (Deporond) rovatába most kilenc autó is belefért, igaz ebből az egyik írás két hasonló évjáratú egyes Cabrióról szól. Az újabb vizeseket egy légrugós Scirocco (hmm milyen meleg volt, amikor fotóztuk), s egy fehér Golf Variant (itt vesztettük el az egyik vakunkat – becsületes megtaláló nuku) képviseli, a kicsit idősebbeket egy elképesztő hármas VR6, a veteránokat pedig két Bogár mellett egy platós T2 és egy régi-régi Passat – szintén Variant..
Aztán szólunk még a VW Depo Party-ról! A cikkben valamilyen kifürkészhetetlen okból Sári Péter zsűritagot Kapuvári Ferencnek kereszteltük – az érintettektől ezúton is elnézést kérünk. (Akinek szüksége lenne a duplaoldalas nyitóképre nagyobb felbontásban, mint ami a galériánkban megtalálható, az jelezze nekünk, és elküldjük 🙂
Persze ez nem minden, a 133-asból megtudható, hogyan cseréljük a „Talpascsapszeget könnyedén”, házilag – és akkor két jó kis találkozóról még nem is beszéltünk.
Hogy mi folyik ezen kívül manapság a szerkesztőségben? Készülünk a Golf találkozóra, csütörtökön zsűrizünk, közben kormoltunk :), a hétvégén pedig alma-körte szüret!
Kérjük, most az is vásárolja meg a magazint, aki nem minden számmal tesz így. Egyrészt mert különleges „edition”-ről van szó, másrészt ezzel is támogatja az eszközparkunk hiányzó láncszemének beszerzését. Köszönjük!