Jeges napok

Néhány napja a kemény fagynak köszönhetően több állóvíz szilárdult kőkeménnyé. Ezt kihasználva többen is előhúzták a korcsolyát, hogy az ünnepek alatt felszedett zsírréteget megkíséreljék valamelyest csökkenteni. Mi is siklottunk jó pár kört a Nógrád megyei Szécsény mellett elterülő hatalmas Ipoly-kiöntésen – néhány fauvés és audis társaságában.

A Szécsény és Hugyag közötti útszakasz mellett fekvő ártérre gyakran kiönt a határfolyó és a sekély, húsz centinél nem mélyebb víz ilyenkor télvíz idején hamar jéggé dermed, s több hektáron elterülő korcsolyapályává varázsolja a területet. A spontán, mégis az ország egyik legnagyobb koripályáját hamar birtokukba vették a téli sport környékbeli szerelmesei.

A szerkesztőség néhány tagjának is erre vezetett az útja, s egy rövid sétára-csúszkálásra megálltunk a többi autó között. Ahogyan leparkoltunk a Tourannal, észre vettük, hogy mennyi márkatárs látogatott ki a csípős hideg ellenére. Szinte egy mini-találkozón érezhettük magunkat. Kattintottunk is néhány képet, de a –8 fokban csak eddig bírta a kameránk.

A lapigazgatót „drifftelés” közben azért sikerült még megörökíteni. Az óriási területtől megvadulva még aznap beszereztünk néhány korcsolyát, és másnap visszatértünk egy jót csusszanni.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .