Jön egy Speedster!

Ez a kép már biztosan kimarad a következő VW depo magazinból, de a Speedster, mint a jelenlegi szám 66-ik oldalán látható, benne lesz. Gyakran kapunk/készítünk akár több mint 100 fotót is egy-egy bemutatandó autóról, azonban a nyomtatott magazin keretei nem engedik meg, hogy 10-20-nál több megjelenjen.

 

 

Ebben a tíz-húszban pedig szerepelnie kell az autó elülső, hátulsó, belső képei mellett a legérdekesebb részleteknek, technikai megoldásoknak, a motornak és nem utolsó sorban, ha a tulaj beleegyezik, akkor legalább egy portrénak is. Ezért nem megengedhető, vagyis nem igazán kivitelezhető, hogy a kép 70 százalékát, egy hatalmas bástya uralja, még akkor sem, ha ez jól érzékeltet bizonyos arányokat, s jól szembe állít két formavilágot.

Gyakran az effektezést sem tűri jól a papír, illetve nem szeretnénk a csajos magazinok retus-művészeinek hibájába esni azzal, hogy túlságosan elrugaszkodunk a valóságtól. Ellenben a világító képernyőn jól mutathat, ha némi szín, vagy árnyhatással jobban hangsúlyozzuk a kép témáját (a mondanivalóját túl erős?).

Szóval, ha lehetőségünk lesz rá, és találunk ilyen fotókat az archívumunkban, akkor ezentúl felteszünk ide egyet-egyet közülük, hátha valakinek megtetszik, s letölti mondjuk háttérképnek.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .