Valahogy sosem sikerült mértéket tartanunk. Vagy a töröknek, vagy a Habsburgnak, vagy Moszkvának, legújabban, pedig Brüsszelnek hajbókolunk állandóan átesve a ló másik oldalára. Ennek következményei pedig sajnos mindennapjainkban is megjelennek. A már unalomig ismételgetett környezetvédelmi indokok, különleges szabályzók miatt bizonyos dolgok eltűnnek életünkből…
Az már mindenki számára egyértelmű lehet, hogy a „nemes célok” mögött gyakran – szinte mindig – gazdasági érdekek húzódnak meg. Mivel a kelet-európai régió fejlődése torz módon, erőltetett ütemben megy végbe, nincs időnk még tiltakozni sem, és sajnos energiánk sincs rá. Leköt a mindennapi megélhetésért folytatott harc. Törlesztjük a hiteleinket, hordjuk a csekkeket a postára.
És közben talán el is felejtünk gondolkozni… Ezalatt a barátságos benzinkút, a jóságos bank, a gazdaságos kenhető krém, és a kimondhatatlan nevű élesztőgomba, ami nélkül eddig nem volt emésztésünk, „támadnak” csendben. Hogy is voltunk meg eddig nélkülük?
Sajnos itthon – úgy tűnik – nem lesz alternatíva. Mert itt be kell hozni a lemaradást. Ebben a nagy igyekezetben, hamarosan egyetlen nagy cég sem lesz hazai kézben. (…minek nekünk aranytojást tojó tyúk, nem kell nekünk szerencsejáték, nekünk biztos csak a balsors kell…)
Az állam fokozatosan visszavonul, és nem lesznek eszközei, hogy a polgárait megvédje az erőltetett fejlődés következményeitől. De talán nem is nagyon akarja, „jó ez így”. A „hazájában bérmunkás masszát” lényegében létrehozták. Egy sajátosan modern 21. századi rabszolgaságot, ezt a furcsa 72 havi részletre vásárolt akciós DVD-s, luxusnyomorúságot, amelyben már nincs állandóság, nincsenek maradandó értékek, csak fogyasztás és erkölcsi amortizáció, meg erkölcsrombolás. Ezt felfoghatjuk úgy is, hogy ez a kor szelleme, ez az emberiség kényszerpályája.
De emellett sok európai kultúra védi az értékeit. Ez talán követendő példa lenne a számunkra is. Igenis maradjon érettségi tárgy a történelem. Maradjanak meg azon járművekből a legszebbek, amelyekkel 10-20-30 éve boldogan autózott a kontinens keleti fele, hogy rátérjek a minket, nosztalgiaautósokat leginkább foglalkoztató egyik kérdésre.
Persze nem a fizikai roncsok iránt érzek vonzalmat – ahogy vélhetően más nosztalgiaautósok sem – csak rendelkezünk azzal a látásmóddal, hogy tudjuk, látjuk milyenek voltak eredeti állapotban, és olykor képesek vagyunk helyreállítani is őket. Mert ez a történelmünk része. Az autós történelmünké.
Szívszorító látvány néhány márkakereskedés telephelyén a konténerbe belefordított régi autó, ahogy meredezik kifelé természetellenes bizarr pózban, mellette a hirdetés „vegyen újat, adja le a »roncsot«!” Az más lapra tartozik, hogy az új autót egy pár év múlva – tessék mondani melyik konténerbe kell majd tenni? – az „EURO 2-es roncsok”, „EURO 3-as roncsok”, vagy netán más feliratúba? (Ebben az a vicc, hogy az „EURO 2-es roncs” elnevezés a GÉMOSZ (Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége) legutóbbi sajtótájékoztatóján született, a regisztrációs adóról szóló parázs vita közepette, tehát még csak nem is nekem kellett kreálnom)
Persze, nem cél sehol a világon a lerobbant, csúnya, balesetveszélyes, elöregedett járművek üzemben tartása. Ez itthon is így van. De mi a baj azzal, ha kitűnő állapotú, csak éppen koros? Az egyelőre kevesek számára elérhető MMB (Muzeális Minősítő Bizottság) minősítés az egyetlen, ami megoldásnak tűnhet, de ez csak 30 év felett vehető igénybe. Azontúl lehet, hogy csak egy rezervátum, ami ha megtelik, akkor az pont az OT rendszám révén lehet újra a benne lévőket korlátozni.
A lehetőség benne rejlik. Sajnos volt erre is EU-s példa. Németországban a közelmúltban két évig korlátozták a H- (historische) rendszámmal való napi közlekedést. Aztán az érdekvédelmi szervezetek nyomására visszavonták a rendeletet. (Németországban három veteránautós szövetség és több száz egyesület működik.)
Továbbmenve: mi legyen azzal a 15-20-25 éves járműparkkal, amelyik még eséllyel pályázhatna a minősítésre, ha megérné a védett kort? Meg fogja-e egyáltalán érni?
Hogy a nagyságrendeket érzékeljük, jelenleg a MAVAMSZ 1500 járművet tömörít. Ezek zöme 25-35 év közötti jármű. 25 évnél fiatalabb, hobbiautóként, nosztalgiaautóként tartott lehet még néhány ezer az országban. Valóban ilyen veszélyt jelentünk mi a környezetünkre?
Egy „egyszerű állampolgár”-ban is felmerülhet a kérdés, mi a helyzet országosan a városi tömegközlekedéssel, a belföldi fuvarozással, a belföldi személyszállítással? Vajon ezek a járművek hány kilométert futnak egy évben? Vajon mennyire környezetbarát a motorjuk? Vajon van-e olyan akció, hogy „hozza be a roncs távolsági buszát, úgyis okádja a brikettet, és vegyen környezetbarát új buszt részletre!” Igaz ehhez olyan drága buszjegyek kellenének, hogy onnantól fogva Józsi bácsi, és Mari néni mehetnének bringával a vásárba, meg a rokonokhoz.
A személyautókkal azonban más a helyzet. Itt ugyanis egyéneket lehet majd korlátozni, akiknek az érdekérvényesítő képessége nagyon csekély. Mondhatni nulla. És itt jön a képbe a civil kurázsi, és a civil szervezetek érdekérvényesítő képessége. Már ha van nekik ilyen. (Nem is olyan rég néhány szakállas, hátizsákos, csillogó szemű fiatal, fára mászva bemattolta a NATO-t a hegyen. Meglepő eredmény.
Ehhez persze az autós mozgalomnak is tisztulni kell. Itt válik el, ki a nosztalgiaautós és ki az, aki csupán a kedvezményeket élvezi. Pl. „aljas indokból, előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel bogarazik, vagy netán golfozik”. Mert ugye a Golf idén eléri a veterán kort.) Hogy az a bizonyos vonal, ami felett a nosztalgiaautók vannak, alatta, pedig a nem kívánatos roncsok, hol húzódik meg, rajtunk is múlik.)
Ahhoz ragaszkodjunk, hogy ez a bizonyos vonal műszaki állapot és korhűség függvénye legyen. Nem lepusztult járgányokkal szeretnénk közlekedni.
Legfontosabb feladatunk tehát rendben tartani a járműveinket, és részt venni a nosztalgiaautós közéletben. Találkozókra, klubgyűlésekre járni. Egységesen fellépni saját érdekünkben. Hiszen nem vagyunk mi környezetszennyezők, nem vagyunk mi diszkriminálandók. A nemzet felbecsülhetetlen értékű történelmi autóparkjának gondozói vagyunk.
A helyzet más szempontból sem reménytelen. A mai trend ugyanis a tömegszerűség, a felhalmozás, a koncentráció. Hát akkor halmozzuk fel magunkat, tömörüljünk, legyen több ezer bogaras-klub tag! Így sokkal nagyobb eséllyel pályázhatunk bármilyen kedvezményre, akár kereskedelmi mennyiségként is értékelhetőek leszünk.
Igazából ezt kéne válaszolnom minden olyan kérdésre, hogy „miért érdemes klubtagnak lenni?” De egyelőre csak azt válaszolom, hogy „kedvezményes VW Depó előfizetés, ingyenes klubos találkozók, kedvezményes biztosítás” és hogy „megéri”. Rohan az idő. Nem mindig tudunk elmélkedni közös dolgaink felől. Hogy rendezzük végre azokat. Csak szemlélet kérdése. Meg hogy teszünk-e érte valamit.