Szemlélet kérdése

Va­la­hogy so­sem si­ke­rült mér­té­ket tar­ta­nunk. Vagy a tö­rök­nek, vagy a Habs­burg­nak, vagy Moszk­vá­nak, leg­új­ab­ban, pe­dig Brüsszel­nek haj­bó­ko­lunk ál­lan­dó­an át­es­ve a ló má­sik old­alá­ra. En­nek kö­vet­kez­mé­nyei pe­dig saj­nos min­den­nap­ja­ink­ban is meg­je­len­nek. A már una­lo­mig is­mé­tel­ge­tett kör­nye­zet­vé­del­mi in­do­kok, kü­lön­le­ges sza­bály­zók mi­att bi­zo­nyos dol­gok el­tűn­nek éle­tünk­ből…

Az már min­den­ki szá­má­ra egy­ér­tel­mű le­het, hogy a „ne­mes cé­lok” mö­gött gyak­ran – szin­te min­dig – gaz­da­sá­gi ér­de­kek hú­zód­nak meg. Mi­vel a ke­let-eu­ró­pai ré­gió fej­lő­dé­se torz mó­don, eről­te­tett ütem­ben megy vég­be, nincs időnk még til­ta­koz­ni sem, és saj­nos ener­gi­ánk sincs rá. Le­köt a min­den­na­pi meg­él­he­té­sért foly­ta­tott harc. Tör­leszt­jük a hi­te­le­in­ket, hord­juk a csek­ke­ket a pos­tá­ra.

És köz­ben ta­lán el is fe­lej­tünk gon­dol­koz­ni… Ez­alatt a ba­rát­sá­gos ben­zin­kút, a jós­ágos bank, a gaz­da­sá­gos ken­he­tő krém, és a ki­mond­ha­tat­lan ne­vű élesz­tő­gom­ba, ami nél­kül ed­dig nem volt emész­té­sünk, „tá­mad­nak” csend­ben. Hogy is vol­tunk meg ed­dig nél­kü­lük?

Saj­nos itt­hon – úgy tű­nik – nem lesz al­ter­na­tí­va. Mert itt be kell hoz­ni a le­ma­ra­dást. Eb­ben a nagy igye­ke­zet­ben, ha­ma­ro­san egyet­len nagy cég sem lesz ha­zai kéz­ben. (…mi­nek ne­künk arany­to­jást to­jó tyúk, nem kell ne­künk sze­ren­cse­já­ték, ne­künk biz­tos csak a bal­sors kell…)

Az ál­lam fo­ko­za­to­san vissza­vo­nul, és nem lesz­nek esz­kö­zei, hogy a pol­gá­ra­it meg­véd­je az eről­te­tett fej­lő­dés kö­vet­kez­mé­nye­i­től. De ta­lán nem is na­gyon akar­ja, „jó ez így”. A „ha­zá­já­ban bér­mun­kás masszát” lé­nye­gé­ben lét­re­hoz­ták. Egy sa­já­to­san mo­dern 21. szá­za­di rab­szol­ga­sá­got, ezt a fur­csa 72 ha­vi rész­let­re vá­sá­rolt ak­ci­ós DVD-s, lu­xus­nyo­mo­rú­sá­got, amely­ben már nincs ál­lan­dó­ság, nin­cse­nek ma­ra­dan­dó ér­té­kek, csak fo­gyasz­tás és er­köl­csi amor­ti­zá­ció, meg er­kölcs­rom­bo­lás. Ezt fel­fog­hat­juk úgy is, hogy ez a kor szel­le­me, ez az em­be­ri­ség kény­szer­pá­lyá­ja.

De emel­lett sok eu­ró­pai kul­tú­ra vé­di az ér­té­ke­it. Ez ta­lán kö­ve­ten­dő pél­da len­ne a szá­munk­ra is. Igen­is ma­rad­jon érett­sé­gi tárgy a tör­té­ne­lem. Ma­rad­ja­nak meg azon jár­mű­vek­ből a leg­szeb­bek, ame­lyek­kel 10-20-30 éve bol­do­gan au­tó­zott a kon­ti­nens ke­le­ti fe­le, hogy rá­tér­jek a min­ket, nosz­tal­gi­a­a­u­tó­so­kat leg­in­kább fog­lal­koz­ta­tó egyik kér­dés­re.

Per­sze nem a fi­zi­kai ron­csok iránt ér­zek von­zal­mat – ahogy vél­he­tő­en más nosz­tal­gi­a­a­u­tó­sok sem – csak ren­del­ke­zünk az­zal a lá­tás­mód­dal, hogy tud­juk, lát­juk mi­lye­nek vol­tak ere­de­ti ál­la­pot­ban, és oly­kor ké­pe­sek va­gyunk hely­re­ál­lí­ta­ni is őket. Mert ez a tör­té­nel­münk ré­sze. Az au­tós tör­té­nel­mün­ké.

Szív­szo­rí­tó lát­vány né­hány már­ka­ke­res­ke­dés te­lep­he­lyén a kon­té­ner­be be­le­for­dí­tott ré­gi au­tó, ahogy me­re­de­zik ki­fe­lé ter­mé­szet­el­len­es bi­zarr póz­ban, mel­let­te a hir­de­tés „ve­gyen újat, ad­ja le a »ron­csot«!” Az más lap­ra tar­to­zik, hogy az új au­tót egy pár év múl­va – tes­sék mon­da­ni me­lyik kon­té­ner­be kell majd ten­ni? – az „EU­RO 2-es ron­csok”, „EU­RO 3-as ron­csok”, vagy ne­tán más fe­li­ra­tú­ba? (Eb­ben az a vicc, hogy az „EU­RO 2-es roncs” el­ne­ve­zés a GÉ­MOSZ (Gép­jár­mű Már­ka­ke­res­ke­dők Or­szá­gos Szö­vet­sé­ge) le­gu­tób­bi saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó­ján szü­le­tett, a re­giszt­rá­ci­ós adó­ról szó­ló pa­rázs vi­ta köz­epet­te, te­hát még csak nem is ne­kem kel­lett kre­ál­nom)

Per­sze, nem cél se­hol a vi­lá­gon a le­rob­bant, csú­nya, bal­eset­vesz­élyes, el­öre­ge­dett jár­mű­vek üzem­ben tar­tá­sa. Ez itt­hon is így van. De mi a baj az­zal, ha ki­tű­nő ál­la­po­tú, csak ép­pen ko­ros? Az egyel­őre ke­ve­sek szá­má­ra el­ér­he­tő MMB (Mu­ze­á­lis Mi­nő­sí­tő Bi­zott­ság) mi­nő­sí­tés az egyet­len, ami meg­ol­dás­nak tűn­het, de ez csak 30 év fel­ett ve­he­tő igény­be. Azon­túl le­het, hogy csak egy re­zer­vá­tum, ami ha meg­te­lik, ak­kor az pont az OT rend­szám ré­vén le­het új­ra a ben­ne lé­vő­ket kor­lá­toz­ni.

A le­he­tő­ség ben­ne rej­lik. Saj­nos volt er­re is EU-s pél­da. Né­met­or­szág­ban a kö­zel­múlt­ban két évig kor­lá­toz­ták a H- (his­to­ris­che) rend­szám­mal va­ló na­pi köz­le­ke­dést. Az­tán az ér­dek­vé­del­mi szer­ve­ze­tek nyo­má­sá­ra vissza­von­ták a ren­de­le­tet. (Né­met­or­szág­ban há­rom ve­te­rá­na­u­tós szö­vet­ség és több száz egye­sü­let mű­kö­dik.)

To­vább­men­ve: mi le­gyen az­zal a 15-20-25 éves jár­mű­park­kal, ame­lyik még es­éllyel pá­lyáz­hat­na a mi­nő­sí­tés­re, ha meg­ér­né a vé­dett kort? Meg fog­ja-e egy­ál­ta­lán ér­ni?

Hogy a nagy­ság­ren­de­ket ér­zé­kel­jük, je­len­leg a MA­VAMSZ 1500 jár­mű­vet tö­mö­rít. Ezek zö­me 25-35 év kö­zöt­ti jár­mű. 25 év­nél fi­a­ta­labb, hob­bi­a­u­tó­ként, nosz­tal­gi­a­a­u­tó­ként tar­tott le­het még né­hány ezer az or­szág­ban. Va­ló­ban ilyen ve­szélyt je­len­tünk mi a kör­nye­ze­tünk­re?

Egy „egy­sze­rű ál­lam­pol­gár”-ban is fel­me­rül­het a kér­dés, mi a hely­zet or­szá­go­san a vá­ro­si tö­meg­köz­le­ke­dés­sel, a bel­föl­di fu­va­ro­zás­sal, a bel­föl­di sze­mély­szál­lí­tás­sal? Va­jon ezek a jár­mű­vek hány ki­lo­mé­tert fut­nak egy év­ben? Va­jon mennyi­re kör­nye­zet­ba­rát a mo­tor­juk? Va­jon van-e olyan ak­ció, hogy „hoz­za be a roncs tá­vol­sá­gi bu­szát, úgyis okád­ja a bri­ket­tet, és ve­gyen kör­nye­zet­ba­rát új buszt rész­let­re!” Igaz eh­hez olyan drá­ga busz­je­gyek kel­le­né­nek, hogy on­nan­tól fog­va Jó­zsi bá­csi, és Ma­ri né­ni me­het­né­nek brin­gá­val a vá­sár­ba, meg a ro­ko­nok­hoz.

A sze­mély­au­tók­kal azon­ban más a hely­zet. Itt ugyan­is egyé­ne­ket le­het majd kor­lá­toz­ni, akik­nek az ér­de­kér­vé­nye­sí­tő ké­pes­sé­ge na­gyon cse­kély. Mond­hat­ni nul­la. És itt jön a kép­be a ci­vil ku­rá­zsi, és a ci­vil szer­ve­ze­tek ér­de­kér­vé­nye­sí­tő ké­pes­sé­ge. Már ha van ne­kik ilyen. (Nem is olyan rég né­hány sza­kál­las, há­ti­zsá­kos, csil­lo­gó sze­mű fi­a­tal, fá­ra mász­va be­mat­tol­ta a NA­TO-t a he­gyen. Meg­le­pő ered­mény.

Eh­hez per­sze az au­tós moz­ga­lom­nak is tisz­tul­ni kell. Itt vá­lik el, ki a nosz­tal­gi­a­a­u­tós és ki az, aki csu­pán a ked­vez­mé­nye­ket él­ve­zi. Pl. „al­jas in­dok­ból, elő­re meg­fon­tolt szán­dék­kal, nye­re­ség­vágy­ból, kü­lö­nös ke­gyet­len­ség­gel bo­ga­ra­zik, vagy ne­tán gol­fo­zik”. Mert ugye a Golf idén el­éri a ve­te­rán kort.) Hogy az a bi­zo­nyos vo­nal, ami fel­ett a nosz­tal­gi­a­a­u­tók van­nak, alat­ta, pe­dig a nem kí­vá­na­tos ron­csok, hol hú­zó­dik meg, raj­tunk is mú­lik.)

Ah­hoz ra­gasz­kod­junk, hogy ez a bi­zo­nyos vo­nal mű­sza­ki ál­la­pot és kor­hű­ség függ­vé­nye le­gyen. Nem le­pusz­tult jár­gá­nyok­kal sze­ret­nénk köz­le­ked­ni.

Leg­fon­to­sabb fel­ada­tunk te­hát rend­ben tar­ta­ni a jár­mű­ve­in­ket, és részt ven­ni a nosz­tal­gi­a­a­u­tós köz­élet­ben. Ta­lál­ko­zók­ra, klub­gyű­lé­sek­re jár­ni. Egy­sé­ge­sen fel­lép­ni sa­ját ér­de­künk­ben. Hi­szen nem va­gyunk mi kör­nye­zet­szennye­zők, nem va­gyunk mi diszk­ri­mi­ná­lan­dók. A nem­zet fel­be­csül­he­tet­len ér­té­kű tör­té­nel­mi au­tó­park­já­nak gon­do­zói va­gyunk.

A hely­zet más szem­pont­ból sem re­mény­te­len. A mai trend ugyan­is a tö­meg­sze­rű­ség, a fel­hal­mo­zás, a kon­cent­rá­ció. Hát ak­kor hal­moz­zuk fel ma­gun­kat, töm­örül­jünk, le­gyen több ezer bo­ga­ras-klub tag! Így sok­kal na­gyobb es­éllyel pá­lyáz­ha­tunk bár­mi­lyen ked­vez­mény­re, akár ke­res­ke­del­mi mennyi­ség­ként is ér­té­kel­he­tő­ek le­szünk.

Iga­zá­ból ezt ké­ne vá­la­szol­nom min­den olyan kér­dés­re, hogy „mi­ért ér­de­mes klub­tag­nak len­ni?” De egyel­őre csak azt vá­la­szo­lom, hogy „ked­vez­mé­nyes VW De­pó elő­fi­ze­tés, in­gye­nes klu­bos ta­lál­ko­zók, ked­vez­mé­nyes biz­to­sí­tás” és hogy „meg­éri”. Ro­han az idő. Nem min­dig tu­dunk el­mél­ked­ni kö­zös dol­ga­ink fe­lől. Hogy ren­dez­zük vég­re azo­kat. Csak szem­lé­let kér­dé­se. Meg hogy te­szünk-e ér­te valamit.