„Autóhifi”. Sok emberben már maga ez a szó is kétségeket ébreszt, ami bizonyos szinten érthető, mert magáról a hifi-ről rögtön az otthoni rendszerek jutnak az eszünkbe. Ezt a két rendszert viszont alapjaiban nem, csak esetlegesen, ízlésvilág szintjén lehet elkülönítenünk egymástól. Mindkét rendszernél vannak adottságok, amelyeken egyszerűbb, vagy bonyolultabb megoldásokkal azért tudunk segíteni.
„Autóhifi”. Sok emberben már maga ez a szó is kétségeket ébreszt, ami bizonyos szinten érthető, mert magáról a hifi-ről rögtön az otthoni rendszerek jutnak az eszünkbe. Ezt a két rendszert viszont alapjaiban nem, csak esetlegesen, ízlésvilág szintjén lehet elkülönítenünk egymástól. Mindkét rendszernél vannak adottságok, amelyeken egyszerűbb, vagy bonyolultabb megoldásokkal azért tudunk segíteni.
Itt van például az akusztikai környezet, mely a lakásban többé-kevésbé jónak mondható, de autóban sajnos ez negatívumok tömkelegével gyarapodik. Azért nem kell feladni rögtön az elején, nem is az a rovat célja, hogy az autóhifi-nek még a gondolatát is kiűzzük az emberekből, éppen ellenkezőleg. Autóban is tudunk elfogadhatónak mondható akusztikai körülményeket teremteni, az adottságokhoz képest.
Széles körben szeretnénk segítsége nyújtani az autóhifivel kapcsolatban, mellyel nem csak azt a réteget célozzuk meg, akik több százezer forintot szánnak rendszerükre, hanem azokat is, akik kevesebb ráfordítással szeretnének a gyári rendszernél jobb hangzást elérni. Egy valamivel azért szerintem mindenki tisztában van: ha igazán jó rendszert akarsz építeni, annak bizony ára van. Az az ember, aki már az elején is komolyan veszi az autóhifit, az előbbutóbb ‚fanatikussá’ válik, de mindezek előtt elérkezik a következő lépésekhez, melyeket a későbbiek folyamán részletesen is boncolgatunk majd: Álmodd meg jövőbeli rendszered. (ne örülj nagyon, ez még csak álom) Végy egy autót. (lehetőleg ne másét, és ne úgy!)
Egy méretes kalapáccsal ess neki rettegő malacperselyednek. (Jó buli lesz!) Ha eddig stimmel a dolog, és a malacperselyben még néhány bankkártyát is találtál, már most szerencsésnek mondhatod magad. Vizsgáld meg az autót, hogy mit is lenne érdemes bele építeni. (a bankkártyák tartalmától függően.) Szerezd be a berendezéseket. (jó vadászatot!)
Talán nem árt zajcsillapítást végezni az autón. (hacsak nem a belső műanyagok zörgését szeretnéd hallgatni, zene helyett. A kábeleket ésszerűen, és biztonságosan el kell húzigálni a gépjárműben. (ha ez nem így történik, nagy meglepetésekben lehet részed.) A készülékeket a helyükre kel pakolgatni. (hát, ez nem egyszerű feladat…)
Ha nem csináltál nagy bakikat, akkor ideje, hogy gratuláljunk, boldog autóhifi tulajdonos vagy! (és most lehet pezsgőt bontani!)
Bizonyára sokan vannak, akik nem ezt az utat fogják választani, mert vagy nincs rá annyi pénzük, vagy már megvan a rendszerük, és csak fejleszteni szeretnék. Lesznek olyanok is, akik inkább egy szakavatott beszerelő műhelyre bízzák álmaik megvalósítását.
De ne feledkezzünk el azokról sem, akik otthon szeretnék saját, kreatív elképzeléseiket megvalósítani. Továbbá szeretnénk bemutatni leendő olvasóink meglévő autóit, illetve ajánlásaink alapján elkészített autókat, és nem utolsó sorban általunk felépített típusokat is, melyekkel segíteni szeretnénk a készülékek észszerű örömmel válaszolunk. összeválogatását, és helyes beépítését. Mint tudjuk, nincs rovat olvasó nélkül, éppen ezért a rovat tartalmát szeretnénk olvasóink igényeihez alakítani, és örömmel vennénk, ha hozzászólásaikkal segítenének minket ebben. Természetesen bármilyen, a témával kapcsolatosan felmerül kérdésre