A magyar Dension iPhone-hoz készült autós termékeket állított ki a CES-en, és játékokat is hozott Las Vegasba. A cég CES-en bejelentett újdonsága Car Dock for iPhone névre hallgat, és egy univerzális, tehát bármilyen, rádióval rendelkező autóban használható megoldásról van szó.
A telefont és a rádiót összekötve az iPhone lesz az „agy”, a rádió pedig az erősítő szerepét tölti be (a csatlakozás AUX-on keresztül történik). Ez persze még nem nagy szám, de az iPhone-hoz jár egy app is, ami az App Store-ból tölthető le (iPhone 3, 3GS és 4 támogatott). Feladata az, hogy egy olyan kezelőfelületet húzzon az iPhone-ra, amelyen vezetés közben is könnyű eligazodni: a képeken jól látható, hogy a hatalmas gombok és feliratok alkalmazásával ez teljesen jól sikerült.
A Dension a Gateway termékcsalád legújabb tagját, a Gateway 5-öt is kiállította a CES-en, bár ez már nem teljesen új termék, néhány hónapja kapható a piacon. A Gateway 5 beépül az iPhone és az autórádió közé, és a két eszköz között egyfajta tolmácsként működik, biztosítja, hogy az autórádió kezelőszerveivel (vagy akár a kormányon lévő gombokkal) irányíthassuk a telefont és a rajta lévő zenéket.
A Gateway 5 már arra is képes, hogy az iPhone-ban lévő telefonkönyvet beolvassa, és emellett természetesen kihangosítás funkciót is kínál. A telefon és az autórádió között FM rádió vagy AUX kapcsolat is kiépíthető. A Dension több nagy autógyárnak szállítja a terméket, így többek között a Volkswagen csoport márkáinál illetve a Suzukinál is rendelhetjük kiegészítésként.
A Dension rövid ideje modellekkel is foglalkozik: a cég készített egy olyan modult, ami a játékautók szabványos interfészére csatlakozik, vezeték nélkül képes kommunikálni, emellett pedig alkalmas egy webkamera meghajtására is. Innen már nem nehéz összerakni a dolgot: a játékot az iPhone segítségével irányíthatjuk, és a telefonon nyomon követhetjük a kamera képét is.
via: geeks.hu