Íme az Audi A8 csaknem szériaérett hibrid meghajtású változata. Belsőégésű motorjaként a 2.0 TFSI 211 lóerőt, az elektromotor 45 lóerőt teljesít. Csak az utóbbinak 211 Nm a nyomatéka, ami már közvetlenül az indulás pillanatában rendelkezésre áll. A hybrid töltéstároló egységeként egy rendkívül korszerű lítiumion-akkumulátor szolgál. Az Audi A8 hybrid saját tömege 1.885 kilogramm, ám menetteljesítményei egy nagyméretű hathengeres benzines vagy TDI erőforrást sejtetnek motorházfedele alatt. Az Audi hibridüzemű luxuslimuzinja álló helyzetből mindössze 7,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, s a száguldás csupán 235 kilométer/óránál ér véget.
Az Audi A8 hybrid technikája
Az Audi A8 hybrid belsőégésű motorjaként a 2.0 TFSI high-tech aggregát szolgál. E korszerű négyhengeres 2005. óta sorozatban öt alkalommal nyerte el kategóriájában az „Év Motorja” („Engine of the Year“) elismerést, s az Audi „downsizing” konstrukciós filozófiájának egyik kiváló megtestesítője. Fejlett konstrukciója a közvetlen benzinbefecskendezést a turbófeltöltéssel, valamint az „Audi valvelift system” (AVS) szelepvezérléssel kombinálja, amely a kipufogószelepek emelési magasságát két fokozatban szabályozza. Az állítható szögelfordulású szívóoldali vezérműtengellyel együtt az „Audi valvelift system” hatékonyan javítja a töltetcsere folyamatát, minden menethelyzetben a forgatónyomaték közvetlen és dinamikus felépülését biztosítva. A 2.0 TFSI teljesítménye 155 kW (211 LE), maximális forgatónyomatéka 350 newtonméter, amely az 1.500 és a 4.200 percenkénti fordulatszám közötti tartományon folyamatosan a vezető rendelkezésére áll.
Az 1.984 köbcentiméteres, négyhengeres erőforrás forgattyúházában két külön tengely egyenlíti ki egészen másodrendig a szabad erőket és nyomatékokat, a nem kívánt lengésektől messzemenőkig mentes, s az A8 luxuskarakteréhez kiválóan illő, különösen kulturált járást biztosítva. A korszerű aggregát minden elemét a mérsékelt belső súrlódások jegyében alakították ki, de az igény szerint változó térfogatáramú, fejlett nyomásszabályzással működő olajszivattyú szintén jelentősen hozzájárul az üzemanyag-fogyasztás mérsékléséhez.
Nyomatékos erőforrás – Az elektromos motor
A 2.0 TFSI erőforrást hidraulikus működtetésű, nedves tengelykapcsoló köti össze az elektromos motorral, amelynek szabályzása a legmagasabb fokú pontosságot igényli. A szinkronmotor adott esetben generátorként is szolgálhat, teljesítménye 33 kW (45 LE), míg maximális forgatónyomatéka 211 newtonméter. Tekintélyes vonóereje gyakorlatilag már közvetlenül az indulást követően teljes egészében rendelkezésre áll, dinamikus és sportos gyorsítási képességekkel ruházva fel az Audi hibridüzemű luxuslimuzinját.
Mivel az elektromos motor szintén fejleszt hőt, házát speciális hűtőcsatornákkal látták el a tervezők. Az elektromotor és a tisztán elektronikus szabályzás alatt álló, nyolcfokozatú tiptronic automata sebességváltó között egy további tengelykapcsoló működik, amely az elektromos géppel közösen a hagyományos hidraulikus nyomatékváltót helyettesíti. A két hajtásrendszer nyomatéka egyaránt az első kerekeket hajtja.
Fejlett lítiumion-technika – Az akkumulátor
Az Audi A8 hybrid töltéstároló egységeként egy rendkívül korszerű lítiumion-akkumulátor szolgál, amely a jármű hátuljában kapott helyet, s csekélyebb helyigénye illetve saját tömege révén teljesítményében felülmúl minden más koncepciót. Névleges kapacitása 1,3 kilowattóra, üzemi feszültsége pedig 266 Volt. Az akkumulátor számára nagy szilárdságú ház biztosít kellő védelmet, a mindenkor ideális hőmérséklet-tartományról pedig külön szellőztetőmodul gondoskodik. Az Audi A8 hybrid csomagtere 400 literes térfogatával mindemellett is magas használati értéket képvisel.
A hagyományos személyautókban a motorról hajtott segédberendezések egy része módosított formában jelenik meg az Audi A8 hybrid konstrukciójában. A légkondicionáló kompresszora tisztán elektromos üzemű, míg a kormányberendezés elektromechanikus. A fékrásegítőt igény szerinti szállítású, elektromos vákuumszivattyú működteti, az elektromos, azaz rekuperációs fékezési folyamatok során pedig igényes szabályzás biztosítja a blokkolásgátló (ABS) illetve az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP) zavartalan működését.
Az egyes rendszerek együttműködését a fejlett teljesítmény-szabályzó elektronika hangolja össze. Az akkumulátor és az elektromos motor közötti szabályzást a speciális irányváltó végzi, a fedélzeti hálózat fogyasztóinak ellátását pedig az egyenáramú feszültség-átalakító szabályozza. Az akkumulátorral és az elektromos motorral – magasfeszültségű kábel révén – összekötött teljesítmény-szabályzó elektronika a motortérben kapott helyet.
Az Audi rendelkezésére álló, széles körű know-how az egyes komponensek magas fokú integrációjában, illetve kifinomult együttműködésében jelenik meg. A műszaki megoldások alkalmazott architektúrája már egy jövőbeni sorozatgyártású modell, a még 2010-ben bemutatkozó Audi Q5 hybrid technikáiba enged bepillantást.
A vezetés élménye
Az Audi A8 hybrid saját tömege 1.885 kilogramm, ám menetteljesítményei egy nagyméretű hathengeres benzines vagy TDI erőforrást sejtetnek motorházfedele alatt. Az Audi hibridüzemű luxuslimuzinja álló helyzetből mindössze 7,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, s a száguldás csupán 235 kilométer/óránál ér véget. Az EU-tesztciklus során felvett átlagos üzemanyag-fogyasztása azonban 100 kilométerenként mindössze 6,2 literre, széndioxid-kibocsátása pedig kilométerenként 144 grammra adódik. Városi forgalomban a hibridhajtás révén a hagyományos hajtásrendszerekhez képest mintegy 20 százalékos üzemanyag-megtakarítás érhető el. A menetteljesítmények és az üzemanyag-fogyasztás tekintetében az Audi Space Frame (ASF) konstrukciós elv szerint készült, könnyű alumíniumkarosszéria ez esetben is az A8-sorozat kínálta jelentős előnyként jelenik meg.
A hibridhajtás 65 kilométer/óra sebességig, s több mint két kilométeren át tisztán elektromos üzemben is használható, különösen jól illeszkedve a belvárosok és lakónegyedek közlekedési igényeihez. Amennyiben a körülmények lehetővé teszik, a vezető a műszerfal „E-gombjával” aktiválhatja az elektromos hajtást. Az energia- és teljesítményáramlások pillanatnyi alakulása a kombinált műszeregység kijelzőjén, illetve az MMI kezelési rendszer műszerfalba integrált nagyméretű monitorján egyaránt könnyen érthető grafikák formájában jelenik meg.
Az Audi A8 hybrid motorjai menet közben a pillanatnyi teljesítményigény szerint eltérő mértékben működnek együtt. A 65 kilométer/óra feletti sebességtartományokon a hajtás feladatát a belsőégésű motor egyedül veszi át, az elektromos egység ilyenkor a fedélzeti hálózat fogyasztóinak ellátására, illetve az akkumulátor töltésére összpontosít.
Amint a vezető elveszi a gázt, a rendszer azonnal leválasztja a belsőégésű motort a hajtásról, az Audi A8 hybrid ilyenkor „vitorlázik“. A motorfék- és fékezési fázisok során az elektromos motor generátorüzemre vált, s a jármű mozgási energiájának egy részét elektromos energiává alakítva táplálja vissza a fedélzeti hálózatba, illetve az akkumulátorba.
Teljes gázon a teljesítmény-szabályzó elektronika a teljes rendszer teljesítményét aktiválja, az elektromos motor ilyenkor a dinamikus gyorsítást segíti („boost“). A 180 kW (245 LE) teljesítmény, illetve a 480 newtonméter maximális forgatónyomaték mindenkor tekintélyes vonóerőt biztosít a nagyméretű limuzin számára. A 60 és 120 kilométer/óra közötti sprint az ötödik fokozatban például 7,5 másodpercet igényel.
Az Audi A8 hybrid kifejezetten dinamikus menetteljesítményeket kínál, mégpedig olyan üzemanyag-fogyasztás mellett, amely új mércét állít a kategóriában. Mindez pedig az átlagos vásárlók által, a mindennapok során használt üzemi tartományokra is különösen igaz. E szériaközeli koncepciómodell nagyméretű kerekeivel már megjelenésében is látványosan fejezi ki tekintélyes erejét. A 21-col peremátmérőjű keréktárcsákra 265/35 méretű gumiabroncsokat szereltek. A gazdaságosság és a sportosság az Audinál sohasem ellentétpárként, sokkal inkább egymást feltételező és kölcsönösen kiegészítő erényekként jelentek meg.
Az Audi A8 hybrid designja
A szériaközeli tanulmánymodell 21-colos, kéttónusú, erőteljes háromdimenziós formákkal kialakított, speciális könnyűfém keréktárcsákat kapott. Az A8 hybrid külső árnyalatául a „Prizma-ezüstöt“ választották alkotói, amit szivárványhatású, a karosszéria élein és illesztésein tükröződő effektus tesz még különlegesebbé. Az első sárvédők jól látható „Hybrid” feliratai egyértelműen utalnak a tanulmány fejlett hajtásrendszerére. Az autó szélességét kiemelő, feltűnő vízszintes alsó légterelő perem, valamint krómszegély vizuálisan masszív kiállást kölcsönöz az A8 hybrid számára.
A magas fényű motorburkolat és a csomagtér átlátszó akkumulátorborítása a hibridtechnikát a külső szemlélő számára is jól láthatóvá teszi. A „Hybrid” feliratú, megvilágított küszöblécek mindegy egyes beszálláskor igényes és diszkrét módon jelzik a jármű elektromos hajtásrendszerét, s korszerű LED-technikájuknak köszönhetően különösen energiatakarékosan üzemelnek.
Az utasokat a műszerfalon is feltűnő „Hybrid” felirat fogadja, az energiaáramlásokat pedig a kombinált műszeregység „Powermeter“ kijelzője jeleníti meg látványosan.