Audi R8 V12 TDI

Design

A matt „Grace ezüst” árnyalatú Audi R8 V12 TDI concept még az alapmodellnél is szélesebben és laposabban jelenik meg az úton. Erőteljes arányaival, hangsúlyos kerékjárataival és hatalmas légbeömlőivel jól érzékelteti képességeit. Az Audi csúcsmodelljeinek sportos stílusjegye a légbeömlő- és kiáramló nyílásainak a jelenlegi RS-generációról ismerős, rombuszalakú borításai.

Az R8 oldalnézetének meghatározó eleme az alsó harmadán jóval megnövelt „sideblade” elem, amely nagyméretű légterelő funkcióján túl vizuálisan is hangsúlyozza a motor elhelyezkedését.

Az autó még dinamikusabb adottságaira utal a körbefutó alumínium légterelő perem, amely az első és a hátsó diffúzort a szintén nagyvonalúan méretezett küszöb alatt futva, oldalsó terelőidomokkal köti össze.

Az Audi R8 erőteljes és elegáns alapformája azonban természetesen továbbra sem téveszthető össze semmi mással. Az Audi jellegzetessége, ahogyan tervezői a vonalakkal takarékosan ugyan, ám rendkívül precízen bánnak, akárcsak a lendületes tetőív.

Újdonság az utastér két nagy átlátszó felületből álló üvegteteje, amely a szintén üvegezett motorháztetővel a háta mögött egészen újszerű formai elemet képez. Kifejezetten a versenyautók számára fenntartott funkcionális formai elem a tető középső részén kialakított, jól látható méretű „NACA-nyílás”. Átgondolt formája felgyorsítja az itt beszívott levegőt, ami azután a V12 TDI két hengersorára áramlik tovább.

Akár egy műtárgy a vitrinben, jelenik meg a sportkocsi szíveként a V12 TDI aggregát. Az átdolgozott hátsó üveg motorházfedél alatt vezetett légcsatornák révén a tanulmány itt jelentősen eltér a szériaváltozattól. A hajtómű – a széria R8-hoz hasonlóan –világító diódák fehér fényében még sötétben is jól látható. E különleges „bemutatóterem” a motortér teljes szénszálas műanyag borításával egészen egyedi jelenség.

A jelenlegi Audi-design egyik jellegzetes eleme a körbefutó vonal, amely az első légterelőtől a kerékjáratokon át és az autó oldalain át egészen a hátuljáig, a másik oldalon pedig visszafelé fut. E sajátos „hurok” a légbeömlő nyílásokat, illetve a fényszórókat és a hátsó lámpatesteket magától értetődő, természetes módon foglalja közös egységbe.

Egyéni megjelenés éjjen-nappal

A világítás megtervezésének szenvedélyes stílusa szintén az Audi jellemzője. Az Audi sportkocsiját már hátulról sem tévesztik össze semmi mással, a LED hátsó világítás itt különleges, háromdimenziós hatást kelt.

Az abszolút különlegességet azonban a tanulmánymodell teljes egészében LED kialakítású fényszórói képviselik. Ezek az innovatív fényforrások lencséikkel és tükreikkel nem csupán progresszív megjelenésűek, hanem óriási funkcionális előnyt is hordoznak: 6.000 Kelvin fok színhőmérsékletű fényük jóval közelebb áll a természetes nappali világossághoz, mint a xenon- és főleg a halogénlámpáké. A vezető így jóval kevésbé fárad el az éjszakai autózások során.

Ergonómia és elegancia

A belső tér kialakítása éppoly sportosan exkluzív hangulatot áraszt, mint a külső megjelenés: karakteres eleme a „monoposto” – ez a nagy ív a kormány és a műszerfal körül futva a vezetőt is az autó szerves részévé integrálja. A beltér ezzel teljes mértékben átveszi az R8 V12 TDI concept dinamikáját, s mindjárt a beszállást követően jól érzékelhetővé teszi.

A vezetőtér középpontjában természetesen a háromküllős sportkormány áll, 365 milliméter átmérőjével sportosan kompakt és ergonómikus. A kormány karimája alul lapított, ami az Audi R8 V12 TDI concept versenyatmoszférájának újabb elemeként jelentős funkcionális előnyt is nyújt, s jócskán megkönnyíti a be- és kiszállást. A kormányt finom Valcona bőr borítja, míg kellő szilárdságáról – magasnyomású öntéssel készült – magnéziummag gondoskodik.

A kormánykeréken található a motor indító- és leállító kapcsolója (Start/Stop), illetve a Drive Select szabályzója, a „Dynamic/Sport/Race” állásokkal. Utóbbi a motorszabályzó elektronika és a „magnetic ride” lengéscsillapítók révén háromféle menetprogramot kínál.

A „Race” állásban a műszerfal-világítás fehérről vörösre vált. A navigációs rendszer képernyőjén a köridő-mérő és a navigáció kombinált képe vagy olyan kiegészítő információk jelennek meg, mint a tömegerők és a töltőnyomás.

Minden Audi R8 ergonómiai kialakításában a lényeges elemek állnak a középpontban. Fontos követelmény – különösen nagy sebességeknél – minden kezelőelem rövid és gyors elérhetősége, hogy az egyes kézmozdulatok a lehető legkevesebb időt vegyék igénybe. A képernyő az Audira jellemzően egyértelműen a fő látómezőben helyezkedik el, közvetlenül alatta az MMI kezelési rendszer gombjai sorakoznak.

A szériaváltozattól eltérően az R8 V12 TDI concept utastere jóval nagyobb alumíniumfelületeket tartalmaz, elsősorban a középkonzol környezetében. A szénszálas műanyagelemek sokasága különösen sportos hangulatot teremt.

Az Audi R8 sportautókhoz mérten magas fokú mindennapos használhatósága a tanulmány nagyvonalú térkínálatában változatlanul megmaradt, noha a motor nagyobb beépítési hosszúsága további helyet igényelt. Mindkét bennülő kényelmének alapjául a tekintélyes, 2,65 méteres tengelytáv szolgál, a vezető és utasa így testalkatuktól függetlenül egyaránt tökéletes üléspozíciót élvezhet. A kilátás a középmotoros elrendezéshez képest szintén igen kedvező, a karcsú A-oszlopok előre és oldalra egyaránt optimális kitekintést biztosítanak.

Könnyű mégis szilárd karosszéria

Egy sportkocsi karosszériájának különösen könnyűnek és szilárdnak kell lennie. A csekély saját tömeg a kiemelkedő menetteljesítmények, a szilárdság pedig a mozgékonyság és a pontos irányíthatóság egyik alapfeltétele. Az Audi Space Frame alumíniumkarosszéria mindkét tekintetben optimális megoldást kínál. Az Audi immár világszerte a legnagyobb tapasztalat és know-how birtokosa az alumíniumtechnika terén, s e modellben minden tudása látványosan egyesül.

A tanulmánymodell karosszériaszerkezete mindössze 210 kilogrammot nyom. Az ASF-technológiában a karosszéria teherviselő elemei húzott és sajtolt alumínium profilokból és magasnyomású eljárással készült öntvényekből áll. E vázszerkezetre az alumíniumlemezek erőzáró kötésekkel, teherviselő elemként csatlakoznak. Az Audi Space Frame minden egyes komponense egészen különleges formákkal és keresztmetszetekkel válik alkalmassá specifikus feladatára, a lehető legmagasabb fokú szilárdságot a lehető legkönnyebb konstrukcióval egyesítve. Az R8 ennek megfelelően különösen könnyű és szilárd, ami irányíthatóságában és a vezetés élménye terén a legmagasabb fokú precizitásról gondoskodik.

Az Audi aerodinamikai szakemberei olyan alapos munkát végeztek, hogy a tanulmány karosszériája – sok más sportautóval szemben – formai eleganciája mellett jelentős leszorító erőt is produkál, ami nagy sebességeknél jelentősen hozzájárul a jármű stabilitásához. Mindebben a kiemelkedő, a szériaváltozatéhoz képest jócskán megnövelt hátsó szárny, valamint elsősorban az autó teljes egészében burkolt, diffúzoros kialakítású alja játszik fontos szerepet.

A hátsó lökhárítóban látható két hatalmas diffúzornyílás is jól mutatja, hogy az aerodinamika milyen intenzíven meghatározza a tanulmánymodell formáját. A kipufogórendszer végcsövei párosával a jobb és bal oldali diffúzornyílás felett sorakoznak. Az áramló levegővel folytatott „játékba” az automatikusan kiemelkedő hátsó légterelő is beszáll, az autó alatt és a diffúzorokban keletkező szívóhatást további leszorító erővel egészíti ki. Alacsony tempónál a szárny ismét alaphelyzetébe süllyed vissza.

Futómű

Az Audi R8 V12 TDI concept precíziós futóműve éppoly hatékonyan uralja a sportos teljesítményt, mint amilyen kényelmes utazást kínál a hosszú túrákon. A sportkocsi spontán agilitással követ minden kormánymozdulatot, miközben rendkívül magas biztonságot nyújt. A kettős kereszt-lengőkaros első, illetve hátsó felfüggesztéseket egyaránt a semleges sajátkormányzási tulajdonságok és a problémamentes irányíthatóság jegyében hangolták.

A tanulmánymodell szintén rendelkezik az „Audi magnetic ride” innovatív lengéscsillapító-technikával, amely a csillapítás karakterisztikáját ezredmásodpercek alatt az út karakteréhez és a pilóta vezetési stílusához illeszti.

Kerámiafék extrém tartalékokkal

A szükséges fékerőről nagyvonalúan méretezett fékrendszer gondoskodik, amely összesen 24 dugattyúval szorítja a négy kerámiatárcsát, a lehető legcsekélyebb tömeg és magas futásteljesítmény mellett biztosítva a kiemelkedő fékteljesítményt. A féktárcsák a repülésben és az űrhajózásban már sokszor bizonyított anyagból, szénszállal erősített kerámiából készülnek. Tulajdonságai alapjául a nagykeménységű és rendkívül kopásálló, a gyémánthoz hasonló kristályszerkezetű szilícium-karbid szolgál, amelybe a fellépő feszültségek felvételére nagyszilárdságú szénszálakat ágyaztak. A belső szellőzésű féktárcsákban futó hűtőcsatornák geometriájának átgondolt kialakítása kiegyenlített termikus viszonyokat biztosít. A kerámia tárcsagyűrű tíz rugóelemen keresztül csatlakozik a központi nemesacél idomhoz, amely a kerékaggyal biztosítja a kapcsolatot.

A kerámiafékek a speciális hatdugattyús, egyrészes alumínium első, illetve úszó kialakítású hátsó féknyergek vörös fényezéséről már az első pillantásra is azonnal felismerhetők. A kerámiafékek előnye a forgó tömegek további 20 kilogrammos mérséklése, ami a kedvezőbb menetdinamikai és a kényelmi adottságokban mutatkozik meg. Magas fokú kopásállósága akár 300 ezer kilométeres futásteljesítményt is lehetővé tesz, a legfontosabb azonban a nagy terhelésekkel szembeni ellenállóképessége. A kerámiafékek ugyanis fékteljesítményüket még a legkeményebb igénybevételek, akár versenypálya-bevetések alkalmával is gyakorlatilag teljes mértékben megőrzik.

A haladás technikája: az Audi dízel-mérföldkövei

Az új V12 TDI formájában az Audi újabb mérföldkövet alkotott a dízeltechnika fejlődésében. A négykarikás márka immár három évtizede végez meghatározó úttörőmunkát e területen. Az Audi 100 modellben mutatkozott be 1978-ban a világ első öthengeres dízelmotorja, az utód sorozatban pedig 1989-ben az autótörténelem első TDI-erőforrása. A 2,5 literes öthengeres konstrukció 88 kW/120 LE teljesítményt és 261 newtonméter forgatónyomatékot produkált, valósággal új dimenzióba „katapultálva” a dízel autózást.

1994-ben már az erősebb, 103 kW/140 LE teljesítményű változat következett, amelyhez a vásárlók opcióként összkerékhajtást is rendelhettek – megszületett az első TDI quattro. Ezzel együtt jelent meg az új négyhengeres dízel az Audi 100 és az Audi 80 kínálatában, az immár klasszikussá vált 66 kW/90 LE teljesítményű 1.9 TDI.

1995 végével e négyhengeres a szivattyú-befecskendező elemekkel már 85 kW/115 LE teljesítményt kínált. Bő egy évvel később, 1997 elején, bemutatkozott a világ első 2.5 V6-TDI konstrukciója.

Hengerenként négy szeleppel teljesítménye már 110 kW/150 LE volt, s a 220 kilométer/óra csúcssebesség az Audi A8 modellt a piac leggyorsabb sorozatgyártású dízelautójává avatta. 1999-ben következett az első nyolchengeres TDI, a 3,3 literes V8-as konstrukció. 2004 elején tartotta premierjét a 3.0, az első V6-os dízel, soros piezo-befecskendezőkkel a common-rail rendszerben.

Jelenleg a 2005-ben, az A8 kínálatában bemutatkozott 4,2 literes TDI képviseli az Audi TDI-kínálatának csúcsát. Németországban az A8 minden harmadik vásárlója a V8 mellett dönt. A V8 TDI 2007 nyarán az Audi Q7 palettáján is megjelent.

Az extrém tiszta üzemű Ultra Low Emission technikával az Audi régi hagyományait folytatva továbbra is a dízelek fejlesztésének élén jár. A négykarikás márka 1989-re kifejlesztette a közvetlen befecskendezést, azóta a dízelmotorok átlagosan 30 százalékkal váltak takarékosabbá.

Az európai Euro 4 kipufogógáz-emissziós szabvány a személygépkocsik részecske-kibocsátását 93 százalékkal mérsékelte. Az Audi ennek hatálybalépését jóval megelőzően is kínált olyan modelleket, amelyek megfelelnek e követelményeknek, mégpedig dízel részecskeszűrő nélkül is. S a márka még a 2008-as esztendő folyamán sorozatgyártásban kínálja majd a világ legtisztább dízelmotorjait. Az Ultra Low Emission TDI motorok világszerte az első konstrukcióként teljesítik az EU 6, valamint az Amerikai Egyesült Államokban hatályos, ma ismert legszigorúbb kipufogógáz-emissziós előírásokat.

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .