Szerencsés embernek érzem magam, s ez az érzés életem majdnem minden területén elkísér…
Szerencsés embernek érzem magam. Ez az érzés életem majdnem minden területén elkísér, de különösen erőteljesen tör rám, akárhányszor megpillantom a garázsomban a Sport Quattro replikát. Nem csak azért, mert ez az egyetlen ilyen autó Magyarországon – ami már önmagában is büszkeséggel tölthetné el az embert – hanem azért is, mert úgy gondolom, hogy egy olyan autónak lehetek a birtokosa, amelyben minden, az Audival kapcsolatos – néha talán felfokozott – érzelmem, feltétlen márkahűségem, és a márka iránti tiszteletem híven tükröződik.
Először tekintsünk be az Audi Motorsport ezzel a típussal kapcsolatos történetébe. A motorsport a négy karikával fémjelzett autók esetében már a kezdetektől fogva kettős jelentőséggel bírt: egyrészről óriási technikai kihívás, másrészről a dolgozók és a márka közti összekötőkapocs volt. Az Audi Motorsport története a múlt század első évtizedeiben, az alpesi versenyeken győztes autókkal („Alpensieger”) vette kezdetét, majd az Auto Union Ezüstnyilaival folytatódott, és végül a 80-as évek elején a »quattro«-kkal teljesedett ki, amelyek a teljes rallysportot forradalmasították.
Az autósportban tesztelt állandó összkerékhajtás biztosította fölény indokolta mindazt a fejlesztési erőfeszítést, amelynek eredményeképpen ez a technika mindennapi életünk részévé válhatott. Az Audi Sport Quattro ennek a fejlődési folyamatnak a csúcspontja volt. Szériaautókkal való rokonsága – amelyet mindenkor a sport- és szériaautók kölcsönösen előnyös kapcsolatának alapfeltételeként tekintenek – ellenére, olyan speciális konstrukciójú autók ellen küzdött, amelyek szériautókhoz való hasonlósága alig volt felismerhető. A Sport Quattro eredményesen vette fel ellenük a küzdelmet, és napjainkra legendává vált.
Egyértelmű, hogy ez az autó soha nem született volna meg, hogyha az ember nem olyan őrült, mint amilyen, és nem rendezi meg a B csoportos Rally VB-t, amely egyre erősebb és erősebb szörnyeket küldött csatába a győzelemért. Az ebben a küzdelemben résztvevő Sport Quattro körvonalai először 1982 nyarán jelentek meg a tervezőasztalokon. Ebben az időszakban az Audi ugyan nem nyert meg minden versenyt, de csak úgy halmozták a jobbnál jobb eredményeket.
Magától értetődő volt tehát, hogy lassan az ellenfelek is megkezdik saját, új autóik kifejlesztését, amivel az Audik dolgát megnehezíthetik. A Peugeot már dolgozott a 205 Turbo 16-on, a Lanciá-nál is a tervezőasztalon volt a Delta S4 (sőt, a Lancia a Rally 037-es típus által megtestesített, káprázatos „átmenettel” is szolgált), de a Leyland, a Citroën, a Ford és az összes többi cég is lázasan dolgozott.