A legenda folytatódik

ImageA 2004 szeptemberi frankfurti autószalonon nemcsak az új Golf, hanem a 200 lóerős GTI is szenzációt keltett.

A 2004 szeptemberi frankfurti autószalonon nemcsak az új Golf bemutatkozása, hanem a modell 200 lóerős GTI koncepciója is szenzációt keltett.

 

 

1975-ben ugyanezen a helyszínen mutatták be az akkori 110 lóerős GTI-koncepciót, melyből 5000 darabos limitált szériát terveztek. 76-ban beindult a gyártás és egy kicsit minden másképp történt. Elkezdődött a legenda…

Sorra születtek a másolatok különböző hárombetűs álnevek mögé bújtatva (GSI, GTE, XRi, GTX) aztán el is tűntek a piacról. A GTI maradt, s megérdemelten a kompakt sportautók kiemelkedő ikonjává, a kezelhető dinamizmus szimbólumává vált. A vezetési élmény következő, ötödik generációs megtestesítője is hamisítatlan GTI-érzetet sugároz. A kétliteres új FSI turbómotor és a kétajtós, széles C-oszlopokkal, vörös fényezéssel, fekete hűtőráccsal tervezett karosszéria tudatosan az 1976-ban megjelent, első generációs előd alapelvét követi.

 

 

Az első lökhárítóban kiképzett, három darab méretes légbeömlőnyílás alapján már eleve nem lehetnek kétségeink a motor teljesítőképességét illetően. A jármű alsó részén körbefutó fekete oldalsó küszöbökből, hátsó szoknyából és első spoilerből álló keretezés sem található meg a többi széria modellnél, csakúgy mint a hátsó tetőspoiler és a krómozott ikerkipufogó.

A belsőt szemügyre véve azonnal a különálló hátsóülések tűnnek fel, melyek teljesen megegyeznek az elsőkkel. Már ránézésre is kellemes száguldozásra hívogatnak, helyetfoglalva pedig az autós műsorokban gyakran pufogtatott „tökéletes ergonómia” elcsépelt szókapcsolata jut elsőként eszünkbe. Magas deréktámasz, állítható fejtámlák GTI hímzéssel. A lábtérben csúszásgátlós, gumírozott alupedálok és lábtámasz, a kezünk ügyében pedig a 76-os GTI-re hajazó háromküllős kormánykerék. Az alsó küllő alumímium díszítésében GTI-logó domborodik. A bőrkormányra a fogórésznél további szarvasbőr bevonat került.

 

 

A műszerek grafikai tervezését átalakították, a négy kerek műszert alukerettel látták el. Az új GTI műszakilag a Golf széria legkiforrottabb megoldásait vonultatja fel: 80%-kal merevebb karosszéria, az új, biztonságosabb, dinamikusabb vezetéshez hangolt, többlengőkaros futómű (ESP-vel, kettős fékrásegítővel, elektro-mechanikus szervókormánnyal), a turbófeltöltővel kombinált közvetlen befecskendezéses benzinmotor, dupla kupplungos (DSG) sebváltó, keményebb, de még kényelmes rugózás. A széles gumikkal szerelt 18 colos alukerekek mögött pirosra festett féknyergek tapadnak az extra méretű féktárcsákra.

Kapcsolódó galéria

{gallery}teszt/g5gti{/gallery}

Szólj hozzá Te is! {mos_fb_discuss:10}

 

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .