Ígéretünkhöz híven, folytatjuk beszámolónkat az új VW Polóval megélt élményeinkről! Reméljük, kellemes olvasmányt adhatunk a hűvössé vált őszi napokon.
Szöveg, fotó: Besenyei Gergely
Első utunk, mint említettük, Esztergomba vezetett, azonban miután a rövidebb szakaszon gyorsba megismerkedtünk a kis nagy autóval, a hosszú hétvégére Horvátországba vettük az irányt.
Hála a felszereltségnek, a kényelmes sportos üléseknek, a gerinc támaszoknak, egy percig sem volt kényelmetlen az utunk. Menet közben még játékra is maradt idő az érintőkijelzőn. Értsd: addig tapogattam a felületet, míg „véletlenül” az ülésfűtést is beindítottam útitársam oldalán. Ez egyébként extra opció, de a mi tesztautónk bírta ezt a fícsört.

Könnyebb lábbal kevesebbet kér
A hétsebességes, automata váltós, ezres kis Polo KH – azaz kereszthuzatos – klímával, szigorúan betartott sebességhatárokkal körülbelül 6,4 literes átlagfogyasztást ért el az autópályán. Könnyebb lábúaknál ez akár kevesebb is lehet. Nekem viszont az a véleményem, hogy egy ekkora súlyú autót inkább 1.4–1.6-os változatban vinnék a legszívesebben, ha volna olyan változat, de nincs…

De ne csüggedjenek a Polo rajongói, hamarosan jön a 2.0 GTI változat, úgyhogy aki harapósabb motort szeretne hozzá, az vagy várjon a GTI-re, ami jóval erősebb, gyorsabb… és persze még nagyobb pénztárcát igényel. Azonban az 1.0 benzines változat lényegében három 0,33-as sörös patron méretű hengere ellenére meglehetősen dinamikusra sikerült.
Nézzük a belsejét! Már akkor szembeötlött a rengeteg gyári extra, amikor az autóhoz kapott dokumentációt átnéztem. Beraktam a telefonomat a középkonzolnál lévő indukciós telefontartó és -töltő rekeszbe (plusz extra), s tényleg azonnal elkezdett tölteni, nem kellett hozzá vezeték.

Simogatással jól kezelhető
Persze össze is applikáltam a telefont a kocsi agyával, így a Digital Cockpit Pro 10,25 colos TFT-érintőképernyőn ott volt minden. Navigáció, Discover Media, Streaming & Internet, Közlekedési tábla felismerő rendszer. Több különböző Info-profil állítható be, navigáció megjelenítés be, és máris gyönyörűen futott rajta a Waze és közben hallgathattam a kedvenc online rádióműsoromat, a Radio Monte Carlót. Úgy, hogy a készülékemet nem kellett feltenni a szellőzőre mágnessel.

Szakszerűbb leírással arról van szó, hogy a vezeték nélküli App-Connect, Apple CarPlay, Google Android Auto csatlakoztatási megoldások lehetővé teszik okostelefonok és a jármű infotainment rendszerének összekötését. Így bizonyos engedélyezett alkalmazások közvetlenül az infotainment rendszer érintőképernyőjén kezelhetők.
Rám szólt az asszisztens
Szóval, ezek eddig számomra elég elérhetetlen hightech megoldásoknak tűntek. Beültem, és minden luxus benne volt, még több is talán, mint amire szükségem van. Például tolató parkolókamera is (plusz extra). Végül kiderült, hogy a városi dugóban igencsak jól jött például a távolságtartó -figyelő rendszer is (ACC). A tempomat a távolságtartó automatikával kombinálva akár az automatikus állóhelyzetre fékezést is lehetővé teszi (City-vészfék).

Ugyanígy a gyalogosfelismerő rendszer is kimondottan hasznos tud lenni, a sávtartás, az említett tempomat, szóval minden, amit el tudunk képzelni… Egyszer például rám szólt a fedélzeti asszisztens, hogy húzzam fel az ablakot, mert akkor kevesebbet fogyaszt az autó… Vagy álljak meg pihenni, mert fáradságot észlelt, amikor hazafelé éppen arról beszélgettünk, hogy mikor váltsunk a vezetésben.
Találkozás egy rokonnal
Autópályán nem jöttek ki igazán a futómű finom reakciói, de amikor átmentünk komppal Ugljan szigetére és országúton oda-vissza bejártuk a szigetet, akkor éreztem a finomhangolás előnyeit. A szervo könnyedséget ad parkoláskor, sportos vezethetőséget biztosít, a sportfelni-sportgumi kombó ellenére is igazán finoman csillapítja az utak egyenetlenségét.

Útközben figyelmes lettem egy gyönyörű kékségre. Az autópályán összefutottunk a szlovákiai Porsche központ egyik emberével, aki az új Tiguan 4Motion R-line-nal igyekezett a horvát tengerpartra. Ő meg az új Polót vizslatta, így miután megálltunk egy parkolóban, fotózkodtunk egy gyorsat.
Visszatérve a Polóra, annyi extra volt az autóban, hogy egyértelművé vált számunkra: aki akar az akár ebből az alsó kategóriás járműből is rendelhet luxus verziót. Akár a zenei hangzást, akár az egyéb kiegészítő és kényelmi felszereléseket nézzük, szinte nincs olyan extra, amit a Volkswagen ne tudna kínálni az új Polo a leendő tulajdonosának.

Chill az óvárosban
Nos, megérkeztünk hát Zadarba. Kora délután gyönyörű napsütés fogadott minket, szállásunk az óvárosban várt ránk. Így azt is ki kellett találni, hol tudjuk a legközelebb és a legbiztonságosabban leparkolni járművünket, ami meglepetésünkre nagy feltűnést keltett, sokakat megérintett az újdonság varázsa… Körülbelül tíz perc gyaloglásra az óváros bejáratától találtunk is egy terjedelmes parkolót.
Tulajdonképpen pár dolog zavart csak az autóban, sorolom: nincs majrévas és nem az enyém ez a kis sportos, elegáns VW, ezért vissza kellett vinni a Porsche Hungária telephelyére.
Szerencsére hamarosan egy olyan kocsival vigasztalódhattam, amire mindig is vágytam, hogy kipróbáljam. Első elektromos autóm, vagyis amit először vezethettem és „tankolhattam” az elektromos ID.4 lett… hacsak pár napra is. De erről majd legközelebb!