R32 kontra GTI

1991 óta folyik a háziverseny: hogyan jobb a GTI? Hat hengerrel vagy néggyel?

GTI. A három betű több mint 30 éve jelképezi a wolfsburgiak sportkompaktját. A hathengeres VR6 változat pedig több mint 16 éve, a hármas Golf időszakában lépett elő minden idők legerősebb, legdrágább Golfjaként. Vajon mi most a helyzet? Ki nyeri az ötödik generációs belharcot?

A szaksajtó úgy tartja, először 2002-ben rázkódtatta meg egy házon belüli konkurrencia, az R32 a GTI-k egyduralmát. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a négyes széria kissé eltávolodjon az eredeti GTI-alapoktól. A Golf 4 R32 erősebb, gyorsabb, ráadásul optikailag is nagyobb bumm volt. Időközben a „testvérharc” a második felvonásához érkezett, mivel a legújabb sorozatban a gyár ismét párhuzamosan forgalmazza a két modellt.

A GTI töretlenül tapossa az 1976-ban megkezdett utat, közben generációról generációra megújul. Másságát első ránézésre a jellegzetesen mélyre húzott hűtőrács, a 17 colos könyűfém felnik és a mögöttük lapuló vörösre festett féknyergek érzékeltetik. A beltérben szintén semmi nyoma a visszafogottságnak. A sebessékmérő 300 km/h-ig skálázott, a bőrözött sportkormány tökéletesen ilik a kézbe, a „kockás” mintázatú sportülések pedig a régi időkre emlékeztetnek.

R32 műszerfal
A GTI belseje

A biztonsági felszereltség rendkívül gazdag: ABS, ASR, ESP, differenciálzár, valamint hat légzsák. Ami az R32-t illeti, szintén ellátták ezzel a felszereltséggel, de itt a klíma már automata. A dupla kipufogó az autó közepén helyezkedik el, a felni 18 colos, széria a xenon fényszóró is – a GTI esetében ez plussz 1060 euro – és a riasztó (GTI-náé plusz 255 euro). A fennmaradó 7925 euro árkülönbözet a cinkelt lemezek alatt bújik meg: az elsőkerék hajtás helyett összkerékhajtás, a 2 literes 200 lóerős TFSI motor helyett 3,2 literes, hathengeres 250 lóerős gép.

Az R32 ugyanazzal a fékrendszerrrel, de valamivel nagyobb féktárcsákkal kerül piacra, ami tekintettel a 200 kiló súlytöbbletre, a versenypályán jó, de a mindennapi használat során azonban nincs túl nagy jelentősége. Mindkét autóról elmondható, hogy futóművük alapvetően harmonikus, a kormányzás és a fékek tökéletesek. Ennek ellenére a GTI a kisebb tömeg miatt kezelhetőbb, agilisebb, mint az R32, a kanyarokban segít az enyhe túlkormányozottság.

A GTI jól illesztett turbófeltöltője, valamint az optimális nyomatékgörbével rendelkező motor révén rugalmasságát tekintve teljesen egyenrangú partnere a nála 50 lóerővel izmosabb R32-nek. A hathengeres csak végsebességben és gyorsulásban került ki győztesen, de étvágya is jóval nagyobbnak bizonyult: 11,4 litert, még a GTI csupán 8,8 litert iszik. Az R32 fantasztikus hangzást ad, de azért télen nem húzzuk le az ablakot…

Apropó, tél! Az összkerék akkor azért hasznosabb! Összességében Az R32 jobb menetteljesítménnyel bír, jó felszereltségű, az összkerékhajtásnak köszönhetően szinte nem is lehet rosszul vezetni. Hátrányai viszont a nagy súly, a magas fogyasztás és ár. A teszt során ezért – ha hajszállal is, de – győzött a GTI. Nagyobb vezetési élményt kínál, szárazabb a torka, s mindezt kevesebbért.

A vételár megmaradt különbözetéből pedig választhatunk tuning-szettet. A különböző cégek 40 és 70 lóerő közötti teljesítménytöbbletet ígérnek hozzávetőlegesen ennyi pénzért.

Technikai adatok 

Golf R32 

Golf GTI 

Motor V6 Soros négyhengeres
Lökettérfogat3189 cm³1984 cm³
Teljesítmény kW (LE)  1/min 184 (250)/6300 147 (200)/5100
Forgatónyomaték320 Nm 2500 f/perc280 Nm 1800 f/perc
Hossz./szélesség/magasság 4246/1759/1479 mm*4216/1759/1466 mm
Gyorsulás 0–100 km/h-ig6,3 másodperc7,3 másodperc
Legnagyobb sebesség250 km/h*235 km/h
Alapár széria extrákkal33.340 Euro25.415 Euro

Forrás: www.autobild.de, www.vwaudistyle.ch

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .