Zárába utaztunk az új Polóval

A Polo Style 1.0 TSI DSG típussal történő első találkozásunk, és első közös utunk élményeit, tapasztalatait szedtük csokorba. Spoiler: minden téren kellemesen meglepett.
Szöveg, fotó: Besenyei Gergely

Lassan már nem is tudom, hogy pontosan hányadik VW Polo generációnál tartunk, hiszen annyi változat készült belőle az évek során. A lényeg, hogy a Porsche Hungária jóvoltából elsők között próbálhattuk ki az új 2021-es modellt.

A típus 1975-ben jelent meg, amihez képest a mai leszármazott jóval testesebb, de sportosabb, elegánsabb is egyben. Nyilván az azóta folyamatosan változó, bővülő igények okán. A piac, a vásárlók és a műszaki, biztonságtechnikai követelmények is óriásit változtak minden szempontból.

Nagyobbnak és szebbnek tűnt, mit képeken

Először csak internetes böngészés alkalmával vizsgálgattam, ám amikor élőben megláttam, még nagyobbnak és szebbnek tűnt, mint a képeken. Talán a különleges színe – élénk viola metál – miatt is éreztem, hogy különösen feldobta a napomat a nyár végi napsütésben.
Igazán boldoggá tett, hogy ilyen új autót kaphattunk tesztelésre, egy teljesen spontán kialakult külföldi utazásra. Mielőtt azonban elindultunk volna a horvátországi Zadarba, dalmácia fővárosába, még ki szerettem volna próbálni az autót egy rövidebb szakaszon, Szentendréig, amiből végül esztergomi úti cél lett.

A meglepetések erejét fokozta, hogy miután megkaptam az autó kulcsát, s kicsit átnéztük, már magamra is hagytak új négykerekű úti társammal… Miután percekig vizsgálgattam, lassan magam fedeztem fel rejtett kincseit, extráit. Fejből nem tudtam, mik a gyári tartozékok és extrák, de kinyomtatva kaptam egy listát, ami jó iránymutatónak bizonyult. Persze elsőre szembeötlött a 17 colos sportos alufelni szett (mint kiderült, Tortosa – Adamantium ezüst felületkezeléssel) és a kulcs nélküli nyitás/zárás és indítás (Keyless Access). A kilincs érintésére nyílik az ajtó, valamint az elektromos külső tükrök is visszaálltak a helyükre.

Alig-alig marad el a régi kombitól

Mint meggyőződéses VW Golf Variant tulajdonos, először azt gondoltam, hogy a Polo talán kicsi lesz ilyen hosszú útra a sok csomaghoz. Azonban kiderült, az évek során úgy megnőtt, annyit magára szedett a típus, hogy befogadó kapacitása vetekszik a régi Golf kombiéval. Hazafelé két felnőtt teljes úti felszerelése mellé még egy spontán stoppos kolléga is simán csatlakozott hozzánk, aki ráadásul 192 centi magas. Mindhármunk teljes hosszú hétvégi csomag mennyisége mellé két méretes fotós felszereléssel volt tele a kocsi batyuja.

A számokat tekintve is alig marad el az új Polo a Golf mellett; a szélesség 1751 mm vs. 1789 mm, a hosszúság pedig 4053 mm vs. 4284 mm. Tehát a Golf körülbelül jó arasszal, csak 20,3 centiméterrel hosszabb. Ennek köszönhetően még hátra is sima a beszállás a négyajtós változatoknál.

Sok segítséget adott az éjjeli vezetéshez

A fényszórók jelentős változáson mentek keresztül az előző típushoz képest: keskenyebb fényív fut fel az első sárvédőív magasságáig. IQ.Light, LED-Mátrix fényszóró, LED-es nappali fény kanyarfénnyel, dinamikus fényszóró szabályozás, dinamikus fényszóró magasságállítás – sorolja a katalógus a világítástechika jellemzőit. A lényeg, hogy valóban rengeteg segítséget kaptunk az éjjeli vezetéshez ezektől a fejlesztésektől a kanyargós, sötét országutakon, vagy az éjjeli autópályán.

A hátsó lámpa felső része a csomagtér törésvonalába is benyúlik, a keskeny fehér tolató fényív a hátsó ajtón és az oldalpaneleken is körbefutó élen világít. Az új iD-k re hajaz a hűtőrácson, a fényszórók között a húzódó világító díszléc, ami szerintem nagyon vagánnyá teszi az új Polo éjjeli megjelenését is.

Folytatjuk!

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .