Berlinben elindult a Golf blue-e-motion program

Golf_blue-e-motion_n

A Volkswagen június 10-én útjára indította Golf blue-e-motion modellekből  álló második tesztflottáját. Az első járműveket Dr. Andreas Scheuer államtitkár, a Közlekedési, Építésügyi és Városfejlesztési Szövetségi Minisztérium képviselője jelenlétében adták át a nagyvevők számára.

„A Golf blue-e-motion flotta, amely Németország-szerte összesen nyolcvan autóból áll, jelentős mérföldkőnek számít az elektromos mobilitás fejlesztésére irányuló tevékenységünk során, s a technika, a mindennapos használhatóság és a felhasználói igények területén, és már ma is minden követelménynek megfelel a későbbi nagysorozatú gyártást tekintve“ – hangsúlyozta Dr. Rudolf Krebs, a Volkswagen Csoport elektromos hajtások fejlesztésére kinevezett megbízottja.

Majd így folytatta: „Berlini flottánkban az év végéig összesen 35 járművet próbálunk ki, de további hasonló tesztjeink folynak már ma is Wolfsburgban, illetve rövidesen Hannoverben is. Mindezek során tesztelőink vásárlói spektrumunk igen széles körét képviselik, például hatóságok, kis- és középvállalkozások, illetve magánszemélyek. Berlinben nagybani vevőinkre helyeztük a hangsúlyt, mivel megítélésünk szerint e vásárlói célcsoport a jövőben igen jelentős arányban képviselteti majd magát az elektromos autók értékesítésében. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az eddigiek során az Alba Group plc & Co. KG, a Bayer AG, a Coca Cola Erfrischungsgetränke AG, a Continental AG, a Deutsche Bahn AG, a Deutsche Telekom AG és a Pfizer Deutschland révén egyaránt komoly partnerekre találtunk.“

A szükséges infrastruktúra részeként a tesztelők saját töltő-boxot vehetnek át, amellyel a Golf blue-e-motion kényelmesen az adott helyszínen is feltölthető, emellett Berlin meghatározott elektromos töltőállomásait is igénybe vehetik. A Golf blue-e-motion modellek távfelügyelete és -vezérlése céljaira a próbák során speciális iPhone-alkalmazás áll rendelkezésre. A tesztelők az önálló weblap és telefonos Call-Center formájában a nap 24 órájában szakmai segítséget vehetnek igénybe, de a személyes tapasztalataik és élményeik cseréjére is lehetőség nyílik.

Mint Dr. Andreas Scheuer kiemelte: „A Golf blue-e-motion modellek BMVBS által támogatott programja révén egyértelműen kifejezésre juthat a német autóipar elektromos mobilitás területén rendelkezésre álló teljesítőképessége. E berlini flottateszt meggyőzően igazolja majd a Golf blue-e-motion, s ezzel maga az elektromos autózás magas fokú mindennapos használhatóságát.“ Mint elhangzott, a szövetségi kormányzat kabinetjének döntése, amely egymilliárd eurót irányoz elő az elektromos mobilitás kutatási és fejlesztési tevékenységére, már Németország e területen vezető piaci és gyártói pozíciója felé egyengeti az utat. Scheuer szerint a cél nem kevesebb, mint hogy 2020-ra legalább egymillió elektromos autó fusson a német utakon.

Uwe Kleinert, a Coca Cola Erfrischungsgetränke AG Társasági Fenntarthatósági Fejlődéssel foglalkozó részlegének vezetője a kulcs átadáskor így nyilatkozott: „A hosszú távú fenntarthatóság vállalati stratégiánk alapvető eleme, mivel csakis így lehettünk, illetve lehetünk a jövőben is sikeresek. Hosszú távú fenntarthatósági stratégiánkban hét fő területet határoztunk meg, a környezetvédelem tekintetében a vizek megóvása és a megfelelő csomagolástechnika mellett a klímavédelem szerepel. Alapvető tevékenységi körünkben folytatott munkánkon túl örömmel támogatjuk partnereink ez irányú műszaki fejlesztéseit is. Ezért örülünk különösen, hogy részt vehetünk a Golf blue-e-motion flottatesztjében.“

„Az elsőbbség a klímavédelemé – a Pfizernél is. Világszerte aktívan tevékenykedünk a természeti erőforrások hosszú távú kímélése érdekében, s örömmel tölt el minket, hogy e nagyfontosságú pilot-projektben a Volkswagen partnereiként vehetünk részt“ – hangsúlyozta Martin Fensch, a világ egyik legnagyobb gyógyszergyára, a Pfizer németországi kommunikációs igazgatója.

„A Volkswagen Csoport berlini képviseletének vezetőjeként, egyben vérbeli berliniként természetesen különleges öröm számomra, hogy a Volkswagen e flottatesztjét éppen itt, Berlinben bonyolítja le. A nagyvárosi mobilitás és a mindennapos használhatóság ugyanis Németországban talán sehol másutt nem vizsgálható ilyen hatékonyan, mint nálunk, a fővárosban. Július végén az Automobil Forum Berlin rendezvénye kapcsolódik majd az elektromos mobilitás témájához, amelyre ezúton is mindenkit szeretettel meghívunk“ – emelte ki Hans-Christian Maass, a Volkswagen Csoport berlini képviseletének vezetője.

Permalink | Leave a comment  »

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .