Michelisz Norbi műszaki hiba miatt az élről kényszerült feladni a Túraautó Világbajnokság (WTCC) Portimaó-i versenyhétvégéjének második futamát. Az első, 11 körös verseny gördülőrajtját követően Michelisz Norbi visszacsúszott a nyolcadik helyre, azonban a második körben javítani tudott egy pozíciót. Az élen Monteiro (SEAT), Muller (Chevrolet Cruze) és Tarquini autózott. Michelisz Norbi és a dán Nykjaer nagy csatát vívott, melyet azonban a magyar tehetség elvesztett, és visszacsúszott a tizedik helyre.
A Zengő-Dension Team pilótája újabb lendületet kapott, és javítani tudott, míg Bennaninak (BMW) az ötödik körben fel kellett adnia a versenyt. A hetedik körre a sorrend változatlan maradt, Norbinak azonban sikerült némi előnyt kiautóznia a mögötte haladókkal szemben.
A nyolcadik körben Yvan Mullernek rövid ideig sikerült megelőznie Monteirót, míg Gené a hatodik helyről, Huff pedig a negyedik helyről kényszerült feladni a viadalt. Norbi így a hetedik helyre jött fel.
Az élen nagy csata folyt az első helyekért, és a negyedik helyen autózó Farfus (BMW) is felzárkózott az élbolyra. Az utolsó körben sok változás nem történt, így a hazai pályán versenyző Monteiro (+25 pont) állhatott fel a dobogó legfelső fokára, őt sorrendben Muller (+18 pont) és Tarquini (+15 pont) követte. A hímesházi versenyzőt a hetedik helyen (+6 pont) intették le, így legjobb újoncként a második helyről rajtolhat a második versenyen.
Az állórajtotot remekül elkapva Michelisz Norbi az első helyre tudott feljönni, Barth visszaesett a nyolcadik helyre. A második körben Menu támadni kezdte a továbbra is élen autózó magyar pilótát, és a világbajnok Tarquini is felzárkózott az első két autóra. A negyedik körben Menu és Tarquini sikeresen megelőzte Michelisz Norbit, aki műszaki probléma miatt fokozatosan visszacsúszott a 17. helyre, majd feladni kényszerült a versenyt. Az élen továbbra is Tarquini, Menu és Muller autózott. Gené az utolsó körben defekt miatt kiesett, míg a második, 11 körös versenyt Tarquini (+25 pont) nyerte, őt sorrendben Muller (+18 pont) és Huff (+15 pont) követte.