www.kedvezmenyesbiztositas.hu

VW Fest Debrecen – day1

Nehéz saját eseményről írni, főleg még most, hogy szinte alig múlt még el, ennek ellenére eleget kell tennünk kötelességünknek, és össze kell raknunk egy beszámolót. Nehéz ezt úgy megtenni, hogy lehetőleg az objektív dolgokra koncentráljunk, mindenféle érzelmek kihagyásával – ez úgyse fog menni, de meg lehet próbálni. Azonban tavaly még csak a plakáton álltak a Nagytemplom előtt a bogarak-buszok, idén mér a valóságban is ott lehettek.A pénteki nap számunkra elég korán kezdődött, hiszen már reggel a kempingben voltunk, félig a résztvevőket várva, közben pedig a fesztiválsátrat építve (amit az utolsó pillanatban kellett beszereznünk tőlünk független okok miatt). A tartóvasak kopása és nem egyenlő távolsága miatt a művelet kissé hosszúra sikeredett, így a folyamatosan szakadó esőben sikerült tetőtől-talpig bőrig áznunk. Azonban az érkezők közül többen segítségünkre siettek és így egész hamar elkészült a mű. (Köszönjük nekik!).
Innen rohanás a városba, hiszen perceken belül megérkeztek a résztvevők a Kossuth térre, nekünk pedig illett őket fogadni. A kempingből külön konvojban, a város többi részéről pedig egyesével szállingóztak az autók, és mintha valaki megrendelte volna, ahogy beparkoltak a vasak a villamossínek mellé, az addig már csak éppen szemerkélő eső is elállt.
Az igen reprezentatív helyen, az enyhe kanyarban halszálkában felsorakozó autók hihetetlenül jól mutattak a nagytemplom előtt, ezzel hatalmas örömet okozva nekünk. Már leszállt az est, amikor a kempingből érkezett a még örömtelibb hír: “Itt valami lengyelek vannak és keresik a találkozót”. Azonban azt még nem is sejthettük ekkor, hogy nem egy, hanem 3 autóval érkeztek Debrecenbe.
Miután segítettünk nekik bejutni a többiek mellé, már közel teljes volt a végül 82 autót számláló sor. A tavalyihoz képest 20 autóval nagyobb létszám mindenképp pozitívként könyvelhető el, főleg úgy, hogy volt, aki csak a webkamerán való megtekintés után döntötte el, hogy mindenképp ott kell lennie, de akadt olyan is, aki azután szaladt haza a buggyjáért, hogy konstatálta: ma már nem lesz eső.
A Kossuth téren itt-ott kialakult kis csoportokban beszélgettek-nyüzsögtek az emberek, a városlakók pedig tátott szájjal bámulták az autókat, megnehezítve a fotósok dolgát, akik szintén csak a vasakra lettek volna kíváncsiak.
9-kor rendőri felvezetéssel indult a szokásosnak mondható rendőri felvonulás. (Apró bosszúság: induláskor a gázbovdenem elszakadt – bár így legalább derékig kilógva integethettem a cabrioból) A tökéletesen végigkísért menet megkerülte a Nagyerdőt, az Egyetemek mellett a Péterfia utca érintésével tért vissza a Vekeri tó melletti kempingbe.
Itt a kellemes beszélgetős este átcsapott egy vad lengyel-magyar buliba, nekünk pedig a Nagytemplom tövében egy későre nyúló szerelésbe. Az idei Estiválon 82 jármű vett részt 3 országból, ami szép reményekkel kecsegtetett másnapra. A pénteki napról csupa pozitív visszajelzés érkezett, a városvezetés nem bánta meg, hogy a hihetetlenül féltett Kossuth térre felengedtek minket a rozsdás vasainkkal, sőt biztosítottak minket, hogy a jövő évben is rendelkezésünkre áll a terület.

Read more: http://rozsdakupac.blogspot.com/2010/09/vw-fest-debrecen-day1.html

Oszd meg a közösségi oldalakon!

TLX_125x125_web

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]

AABCarLogo125x125

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close