www.kedvezmenyesbiztositas.hu

E65

A mai felgyorsult világunkban az ételeinket csupa E-s összetevő alkotja. Ezeken túl van egy gyár Münchenben aki szintén ennek a betűnek a kombinációval oltotta be az embereket. Sokakat mérgeztek meg vele és akik menthetetlenek ebben a betegségben azok szerint létezik a BMW és minden más egyéb. Nos én nem vagyok BMW párti, volt, de azt inkább kihagyhatom az autóim felsorolásából. Annyira régen volt és olyan jelentéktelen szerepet töltöttünk be egymás életében. Egy E21 320/4 volt, de elég erről ennyit. Azóta inkább a VW konszern irányába mozdultam, a régiekhez való hozzáállásomat nem kell ecsetelnem azoknak akik olvasták már a blogomat, vagy láttak akár egy képet is innen. Az újabb, hétköznapi esetekben pedig cseh remeket használok már jó ideje. És szeretem.

Ellenben merengek mert mellettem terpeszkednek ezekben emberek. Nem tetszenek, nem szeretem, de lehet egyszer veszek egyet. De nem…

Viszont elképzeltem, hogy mi lenne ha… Vennék egy E65-os BMW-t. Csak és kizárólag 730D amit választanék, abból is az első szériás 2002-es lenne a választott. Kellemesen elgyengült, enyhén lógó turbóval és felhúzott motorral, hogy okádja a kormot amikor odalépek neki. A másik vízióm, hogy az első kerékjáratban lévő műanyag dobbetét borítások enyhén töröttek és lógnak a kerek fölött mint buzi seggében az a bizonyos lófasz. A kerekek csak és kizárólag valamilyen 19-20 collos matt fekete gurigák lehetnek enyhén lefutott téli abroncsokkal, ami esetlegesen féloldalasan kopott. Az bódé kellemesen rá van esve a képzeletemben mert a gyári sportfutómű már nem áll a helyzet magaslatán és mint azok a bizonyos csálé csöcsű kurvák, úgy billeg a test. A xenon fényszóróhoz tartozó mosószem takarójának az egyik darabja hiányzik és a fekete autó tanksapkája ezüst színű mert fel akarta feszíteni valami jóakaróm, hogy cukrot szórjon a tankba. A belsejében a bőr már bekeményedett, az ülésfűtés nem működik és a navi már nem megy mert az előző tulaj meghekkelte, de nem sikerült, ezért a rózsaszín GPS-em a szélvédőről lóg a műszerfal felé. A kedvencemet viszont csak az láthatja aki szembe jön velem az úton, ugyanis 60 km/óra felett a alsó motorburkolat szárnyként lebegve remeg és rezegteti az autót mint egy rendes énekes mikor a hangszálait melegíti. Miiiiiii, sziiiiiiii, miiiiiiiii, sziiiiiiiiiiii!
Az autó amikor megy az úton olyan mintha a szellemlovas húzna el melletted. Mintha nyomná az agyad, hogy jövök, menekülj, melletted vagyok, húzd össze magad és lelegezz fel mikor eltávolodtam tőled. Nyomasztó lenne, bár ezek a gépek enélkül a vízió nélkül is azok. Már csak azt kell tudnom meddig kell még várnom egy ilyenre. És minek kell még hozzá történnie, hogy legyen is egy ilyenem?!

Oszd meg a közösségi oldalakon!

TLX_125x125_web

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]

AABCarLogo125x125

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close