A gyanú árnyéka vetődik

 A farrész olyan, mint a leprás koldus. Be van takarva minden szir-szőrrel, de kár a lepel alá nézni, mert minden rohad, de szerencsére nem büdös. Legalábbis most. Ha vágom széjjel, na akkor aztán füstöl, bűzlik. Festék, kátrány, tömítő massza, kutyaszőr, denevérszárny, meg mit tudom én még mi, van a foltok alá tömve. Én két percig bírom levegő nélkül, de ami sok, az sokk. (nem írtam egy k-val többet, tényleg sokk) Keresném azt az elkövetőt, aki magáévá tette a szmog elfújó ventilátoromat. Utoljára az asztalon láttam a lapátos barátomat, aki találkozik vele, mondja meg neki, nagyon hiányzik. Még az a szerencse, hogy veszett szélvihar van. Hamar kikapja a füstöt, meg az ajtóhoz támasztott tábla lemezt. Dörgött, mint az istennyila, én meg szívinfarktust kaptam, a héten már a másodikat.

A tulaj reklamál, nincs haladás. – Nincs? Pedig reggel bejövök, befűtök, megreggelizek. Iszok egy kávét, kiolvasom a napilapot, megfejtem a keresztrejtvényt a végén, de szigorúan csak akkor, ha valami értelmes a nyeremény. Az olvasás fárasztja a szemem, ezért egy kicsit pihentetem. Amikor felriadok, máris hozzáfogok az ebédhez, de refluxom van, nem lehet ugrálni evés után, ezért ülök még egy kicsit. Az a baj, hogy a derekam beáll a sok ülésbe, a műhelyben meg nincs ágy, hogy kinyújtóztassam, ezért hazamegyek. – mondom neki, mire szeme felakad, szava bennreked, de folytatom. – Gondolod, hogy ezért nem halad a lakatolás? Nem azért, mert 2300 euróért egy szemétdombot vettél? Nem azért, mert bár ígértél javítóelemeket, kaksantottál hozni? Tábla lemezből verjek belé majd motort is?

Ebből kell dolgozni. Tegnap ez még autót alkotott, de szelektáltam. A középső kupac marad.

 

Ja, hogy ezt kalapáltam belőle a satuban, meg az asztal szélén, és ez idő.

Hmm. Ebben még merevítésnek is kellett lenni, nem úgy mint a lejjebb látható kibontotton? Ez is idő? Érdekes.

Lehet, filmet kellene forgatni, hogy némelyik illető láthassa, a lemezek nem maguktól formálódnak, és ha egy fél autót kell létrehozni egy pár kalapács, és más kézi eszközök segítségével, az idő, és az idő pénz… Ahá! Akkor azért nincs sok pénzem, mert nincs időm semmire? Hogy is van a mondás? Aki sokat dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni.

 

 

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .